Új hozzászólás Aktív témák

• #1023 tkesy őstag

  Új Válasz 2005-02-14 19:04:38 #1023

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  tkesy

  őstag

  
  
  Bővebben: link
  2005.02.11. 09:53
  
  A hamvazószerdára virradó éjszaka
  
  
  A cikket három évvel ezelőtt olvastam és fordítottam, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg. Drezda bombázásának épp a napokban van a 60. évfordulója.
  
  Drezda, február 12. A város eltűnt, élünk'', áll egy 1945. február 16-án kelt, kézzel írott levelezőlapon. Rövid életjel a földig bombázott Drezdából. A levelezőlap egy dokumentumgyűjtemény tulajdona, melyet az ''1945 február 13.'' nevű érdekközösség adott a szász főváros archívumának. Itt 70 szemtanúval készített interjút, 300 írásos tudósítást, 100 hivatalos dokumentumot, hatósági igazolásokat, értesítőlapokat, röplapokat, valamint 150 levelet és levelezőlapot őriznek. A városi archívum vezetője, Thomas Kübler a készletet a drezdai várostörténet terjedelmes és jelentős forrásaként értékeli.
  A dokumentumok átadása is mutatja, hogy Drezda, a II. világháború által gyötört más városokkal ellentétben még 57 év múltán sem siklik át az emlékek felett. A drezdaiak azzal az erős tudattal élnek, hogy 1945 februárja a II. világháborúban a civil lakosságra mért brutális légitámadás szimbólumává vált. A történészek által igazolt, hogy az iszonyat katonailag teljesen értelmetlen orgiája a hirosimai atomkatasztrófa előzményeként értékelhető.
  1945 elején az emberek szilárd meggyőződése volt, hogy a várost, a nyugati kultúra gyöngyszemét meg fogják kímélni a háború pusztításaitól. Nagy-Britanniában, a ''Manchester Guardian'' a pusztulás előtti napon, 1945. február 12-én így írt: ''Drezda, elbájoló utcáival, épületeinek kecsességével Európa része... Reméljük a legrosszabbtól megkíméli a sors.'' Az ehhez hasonló remények megalapozottnak tűntek. Drezda végül is nem volt ipari központ, háborús szempontból sem volt fontos hely. A szövetséges bombázók számára pedig túl hosszúnak tűnt a berepülési útvonal. Mégis, az Elba-parti Firenze annak a 60 német nagy és közepes városnak a listáján szerepelt, melyek elpusztítása révén a szövetségesek a háború gyors befejezését remélték. Február 13-án, farsang keddjéről hamvazószerdára virradó éjszaka bombázta először egy 770 repülőgépből álló brit egység a várost. A támadók tudták, hogy Drezda jóformán védtelen, ezért a bombázás kis kockázattal járt, ráadásul a háborús évek alatt légierejüket technikailag tökéletesítették. Az is ismeretes volt, hogy a város azokban a napokban tele volt menekültekkel, akik a Német Birodalom keleti feléből a Vörös Hadsereg elől menekültek, ami a tragédiát és a halottak számát csak növelte.
  A drezdai bombázás modelljéül az 1940 végén Coventry városára mért éjszakai támadás szolgált. Jörg Friedrich hadtörténész utalt rá, miszerint Coventry a szőnyegbombázás első kísérlete volt. Coventryben a németek demonstrálták a brit bombázóknak, milyen könnyű vándorló tűzvonallal messze fekvő területeket elpusztítani ahelyett, hogy az annakidején nem kellően kiérlelt precíziós támadásokon fáradoznának.
  A 449 német harci- és vadászbombázó Coventryt három óra alatt lerombolta, mely csúcspontként, ''angliai csata'' néven került a történelembe. Mindez gyújtóbombák kombinációjával volt lehetséges, melyek olthatatlan tűzvihart keltettek. A németek által cinikusan ''convertryzálásnak'' nevezett eljárást másolták le a szövetségesek és illesztették a technikai fejlettséghez. 1945. február 13-án, késő este brit kötelékek megkezdték a bombázást Drezda óvárosában; a helyenként fellángoló tüzekből több mint ezer Celsius fokos pokoli tűz terebélyesedett ki. Az emberek az óvóhelyeken csapdában ültek; megfulladtak a tűzförgetegben. Az utcán a kétségbeesett emberek testét a nagy hő kiszárította. A körzetben lévő emberek nem testi sérülések, égés következtében haltak meg, hanem mert belső szerveik a nyomáslökésektől szétrepedtek.
  A támadást további hullámok követték. Majd a következő reggelen 300 amerikai bombázó jelent meg az izzó város felett. Február 13-a és 15-e között angol és amerikai repülőrajok 14 órán keresztül bombázták és lőtték Drezdát. Hány ember vesztette életét a drezdai tűzviharban, máig nem ismeretes, mert a szerencsétlenek közül sokan, akik a romok alá kerültek, hamuvá égtek. Hivatalosan máig 35 000 halottal számolnak. Ám valószínűleg ez a szám a városban lévő nagy számú menekült miatt sokkal nagyobb. Drezda 28 négyzetkilométeres körzetét lerombolták. Északon az ipari létesítményeket és a kaszárnyaépületet megkímélték. Találat a lakóterületeket és a világhírű kulturális emlékműveket érte. ''Aki elfelejtette a sírást, az Drezda pusztulásakor ismét megtanulta'', jelentette ki a megrendült Gerhart Hauptmann.
  Németország bombázását és Drezda elpusztítását még Angliában is vitatták. A német civillakosság ''otthontalanítása'' és tömeges pusztítása, melyet Churchill a háború befejezéséig támogatott, 1945 után sok brit állampolgár számára kínos volt. A Harris légi marsall vezette Bomber Command volt egyedül a fegyveres erők közül, melyet alig övezett tisztelet. Ezért bombázó veteránok 1992-ben Londonban saját költségükön kényszerültek Harrisnek emlékművet emelni.
  Az 57 évvel ezelőtti februárnak még egy aspektusa van, melyet a drezdaiak saját sorsuk miatt kevésbé vettek figyelembe. Csak november 9-én, az új zsinagóga avatásakor tudatosult a széles nyilvánosságban: A mintegy 180 zsidó java része, aki 1945 elejét Drezdában élte túl, a bombázás elől az utolsó percben menekült meg. Egy február 12-én keltezett levelet kaptak kézhez, melyben deportálásukat február 16-ára tűzték ki. Körülbelül 40 zsidó vesztette életét a bombázások poklában. A többiek életüket a bombáknak köszönhetik. Victor Klemperer ezt nyomatékosan megírja naplójában. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak 1999-ben írt cikkében Henny Brenner így emlékezik: ''Először is letéptük a csillagot a kabátunkról. Természetesen nem tudtuk pontosan hová menjünk: mindegy hova, csak egy olyan negyedbe, melyet nem rombolnak le.'' Mivel a drezdaiak tudják, hogy a tényadatok és a sors milyen szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ezen a szerdán városuk immár 57 évvel ezelőtti elpusztítására emlékeznek. Koszorúkat helyeznek el, megemlékező istentiszteleteket tartanak, emlékkoncertek érnek véget csendben, taps nélkül. 22 órakor megkondul a város valamennyi harangja. A drezdaiak körében hagyománnyá vált, hogy az évfordulón a Mária-templom kapujában gyertyát gyújtanak. Évtizedeken keresztül ehelyett egy romkupola előtt gyülekeztek. A templom kupoláját egy arany kereszt fogja díszíteni: A közös emlékezés és fájdalom szimbólumaként angolok adományozzák. A keresztet, mely két éve már a Mária-templom előtt áll, egy díszműkovács készítette, akinek apja 1945. februárjában egyike volt a bombázópilótáknak.
  
  
  
  Ford: Kachstädter Péter
  
  
  Én csak annyit fűznék hozzá, hogy ez is volt a Battlefield sorozatban, de ott 2000 gépről, és min 135 000, főként civil,- áldozatról beszéltek...
  De ehhez hasonló támadásokat intéztek még számtalan némat nagyváros ellen is, amelyekben szintén nagy volt az áldozatok száma....
  pl.: Hamburg és a közismert 1000 gépes támadás - kb 50 000 halott...

  >>>> The Truth Is Out There - I Want To Believe <<<<

Új hozzászólás Aktív témák