Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • cousin333

    addikt

    válasz sasa311 #332 üzenetére

    Az első bekezdés második felével - sajnos - egyet kell értenem.

    Szerintem sikerült kilyukadnom, legfeljebb elsikkadtál felette. Azt mondtam, hogy nem tudunk mindenről mindent, de megelőlegeztem az is, hogy ez majd elmúlik (bár azt is írtam, hogy 1 válasz 10 kérdést generál). Ugyanakkor nem azt írtam, hogy a protonból és neutronból hogyan lett atom kérdése (ami, amennyire én tudom, már meg lett válaszolva) csak isteni csoda lehet, és mi nem válaszolhatjuk meg. Hanem azt, hogy: 1. Nem tudjuk, és nem is fogjuk tudni, hogy a proton és a neutron miért pont gy viselkedik, ahogy (na jó konkrétan ezt tudni fogjuk, de akármilyen mélyre ásunk kell lennie tudományosan gondolkodva egy vagy több alap építőelemnek, aminek a viselkedését megérthetjük, de meg már nem magyarázhatjuk), 2. Nem tudjuk, hogy a semmiből hogyan jöttek létre a protonok illetve azok építőelemei, azaz a semmiből az anyag (mert azt - megint csak tudományos alapon - nem lehet hinni, hogy az anyag öröktől fogva létezik).

    Azért a 7. parancsot hoztam fel, mert az általam hallott történetben az szerepelt, és valóban ezt tartom az ellenszenv egyik okának. :)

    ''Amit a vége felé felhozol, hogy sokan miért Fen-Shuiznak meg miért járnak lélekvándorló szektákba nem tudom. Nekem ilyen még meg se fordult a fejembe.''

    Ez már 1 (azaz egy) egész ember, nagy eredmény ez, valóban. Nem kételkedem abban, hogy te, esetleg még nem kevesen ezt a véleményt osztják, de mondjuk nézd meg, hogy globálisan hányan hisznek valamilyen ''földöntúli'' jelenségben és úgy viszonyíts.

    ''Én inkább úgy mondanám, hogy amit látok(vagy bármilyen módon érzékelek) azt megpróbálom megmagyarázni logikusan, a természet törvényei alapján. Ha sikerül nagy az öröm ha nem, akkor csak idő kérdése, hogy másnak sikerüljön.''

    Ez elég árulkodóra sikeredett kijelentés. A kulcsszó a természet törvényei alapján. Esetleg elmagyaráznád, hogy a természet törvényeit hogyan magyarázod meg tudományosan? Természetesen úgy gondoltam, hogy tetszőleges mélységig, hogy ne legyen kételyem. A hiányokra ott van a transzcendens világ, azaz számomra Isten. Nevezheted te ezt egyszerűsítésnek és a probléma megkerülésének, én viszont a probléma egyetlen értelmes és lehetséges (valamint tökéletes) megoldásának látom...

    "We spared no expense"

Új hozzászólás Aktív témák