BlackBerry Key2 - megoldókulcs

Az egyetlen gyártó, ahol még ragaszkodnak a fizikai billentyűzethez. Ettől rögtön különleges a telefon, de vannak még benne trükkök. Például az ára.

Multimédia

A BlackBerry sem most, sem korábban nem arról volt híres, hogy multimédiában különösebben erős lenne. De az idők szavát Kínában és Kanadában is hallják, úgyhogy a Key2 az első BlackBerry, aminek a hátulján két kamera van. Ráadásul nem ez a relatív felesleges bokeh-varázslat miatt van így, hanem a másodlagos lencsével kétszeres zoomot tudunk elérni, ami az eddigi tapasztalatok alapján a leginkább hasznos módja a másodlagos kamerának. A baj az, hogy ettől még a Key2 fotós képességei nem mondható kimagaslónak, pedig a “finom” opciót választottam a képminőség kapcsán.


[+]

Számszakilag két darab, 12 megapixeles szenzor dolgozik a Key2-ban, a normál lencse F/1,8-as, a telés pedig F/2,6-os apertúrájú. A hagyományos látószögű modulhoz tartozik dual pixel PDAF, stabilizátor viszont csak elektronikus akad. Van manuális mód, ahol fókusz, ISO, záridő, fehéregyensúly és expozíció is babrálható, de sajnos ezeknek a használatával sem lesz kiemelkedő az eredmény. A dinamikatartomány nagyon szűk, az automatika rendre túlexponál egy fél fényértékkel, a részleteket pedig nagyon markánsan mossa el az algoritmus. A másodlagos kamera sajnos még gyengébb, rosszabb fényviszonyok esetén teljesen esélytelen, ott a főkamera egy fokkal jobbnak tűnik, mint vártuk, de azért ezen az árszinten ennél bizony jóval többet vár az ember. Pláne, ha az előlapi kamera produkcióját is szemügyre vesszük, az egyszerűen méltatlan. Videózni 4K felbontásban tudunk 30 fps mellett, ez sem makulátlan, ilyenkor az elektronikus stabi sem sokat segít a kézremegésen, a vonalélesség is elég gyengécske.

Először a normál lencsével készült fotóink:

Ezek pedig a zoom képpárok, ugyanaz normál módban és kétszeres nagyításban:


[+]

A zenei eszköztár csak a szokásos, a Play Zene van alapértelmezett lejátszóként fent a gépen. Ez az ismert funkcionalitást hozza, egy hangszórócska nyilván nem csinál csodát, de ahhoz képest egyébként nem is olyan rossz. A headsetre jutó hangminőség viszont korrekt, van equalizer is, nincsenek különböző hangzásjavító extrák, de igazából enélkül is rendben van a dolog, a gyári füles inkább közepes, mintsem kiemelkedő, de itt azért a Key2 hozza azt, ami minimálisan elvárható. Pláne, hogy van FM-rádió, amihez valamiféle zsinóros hangkeltő csatlakoztatása mindenképpen szükséges.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • BlackBerry Key2 LE - LEvelezési rovat

    A BB Key2 LE esetében pont annyi és olyan kompromisszumot kötött a gyártó, amivel megtarthatta az egyediséget, de összhangba hozta a teljesítményt, a funkcionalitást és az árat.

  • BlackBerry Passport Androiddal?

    Majdnem. A CrackBerry egy fórumozója szúrta ki a Unihertz koncepcióját, amihez valószínűleg a BlackBerry jogi osztályának is lesz néhány hozzáfűznivalója.

  • Itt a vége: nem lesz több BlackBerry mobil

    Olyan legalábbis biztosan nem, ami a TCL égisze alatt mutatkozik be: hamarosan lejárnak a megvett jogok hosszabbításról sincs szó.

  • Jövőre új BlackBerry készülék érkezik

    A licencet egy texasi stratup vette meg, a fizikai billentyűzettel és 5G kompatibilitással rendelkező eszköz gyártást pedig a Foxconn egyik léányvállalata intézi.

Előzmények

Hirdetés