Hirdetés

Nokia 6760 slide - kösz, nem kellett volna

Külső

A 6760 slide szépsége véleményes. Ez azt jelenti, hogy eltérő vélemények bukkanhatnak fel a külső megítélésével kapcsolatban, nem reprezentatív felmérésünk szerint a telefon egyszerűen csak bután néz ki. A nem érintésvezérelt Symbian rendszer 240x320 pixeles kijelzője nem passzol a telefon alakjához, ráadásul kicsi is, mindössze 2,4 inches, pedig elfért volna ide nagyobb is.

Nokia 6760 slide
[+]

A kijelző körül, illetve alatta, esetleg felette, a fene sem tudja, hogy hogyan érdemes nézni ezt az izét összecsukva, néhány gomb található elszórva, de elég sok a teljesen sima, fekete színű felület, amitől a 6760 slide inkább emlékeztet oldschool menedzserkalkulátorra, mintsem telefonra. Tegyük fel, hogy állítva tartjuk a készüléket, ekkora a kijelző alatt található funkcióbillentyűk jellegzetesen nokiás vonásokat mutatnak, de furcsán néz ki a balra tolt gombhármas, amivel a menübe, a böngészőbe és az üzenetek közé csöppenhetünk.

Nokia 6760 slide
[+]

Sajnos muszáj azt mondjam, hogy a nem érintős kijelző és az előlapi számgombok hiánya igen szerencsétlen párosítás. Mindenképpen el kell csúsztassuk a feldapot még az alapfunkciókhoz is, hiszen a telefonkönyvben való keresgélés, egy szám betárcsázása, vagy egy üzenet megírása nem jöhet létre a gombsor nélkül. Ekkor persze elforog a kijelző, a készülék pedig szinte teljesen négyzet alakot vesz fel, ezt a legbénább dolog kézben tartani, ráadásul az egykezes használatot ezzel ki is iktattuk.

Nokia 6760 slide
[+]

A készülék oldalait körbevizsgálva meglepő dolgokat tapasztalhatunk. S ezek a meglepetések nem feltétlenül kellemesek. A hangerőt szabályozó gombok, a kamera gyorsbillentyűje és az ajtócska által védett microUSB csatlakozó még abszolút normális tervezői felfogásra vall, de a telefon tetején található 2,5 mm-es jack bemenet már teljesen érthetetlen. Mellette újabb ajtócska: itt figyel a régi, tűszerű Nokia töltő bemenete, számomra ez is furcsa, bár ez nyilván nem fogható fel hátrányként.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés