Külső
A Nokia C3-01 véleményem szerint egy gyönyörű készülék. Hátulról vagy oldalról pont úgy néz ki, mint a korábbi vékony és apró, fémből készült Nokiák, elölről pedig csak azért más, mert az érintőkijelző miatt lemaradtak a navigációs szervek. Emiatt az átlagembernek talán nem is tiszta, hogy hogyan lehet kezelni, az a tény pedig, hogy a numerikus gombok fölött csupán a két híváskezelő van, egy aranyos amorfságot kölcsönöz a 111 x 47,5 x 11 milliméteres kiterjedésű, kereken 100 grammos újdonságnak. Az anyaghasználat kiváló, hátulról fém borítja a második Touch & Type rendszerű készüléket, míg elölről és oldalról kellemes minőségű műanyagok határolják, makulátlan összeszerelési minőség mellett.
Az előlap tetején találjuk a telefonhangszórót, melynek közelében diszkrét Nokia logótípia és egy szolid C3 felirat díszeleg, valahol pedig megbújik egy távolságérzékelő szenzor is, de olyan jól álcázza magát, hogy egy átlagembernek lehetetlen feladat lenne beazonosítani a helyét. A kijelző 2,4 hüvelyk átlójú, 240 x 320 pixeles felbontású, technológiáját tekintve rezisztív TFT-LCD, az érintéseket tehát egy pontban érzékeli. Mivel az operációs rendszer igen egyszerű felépítésű és nagy ikonokkal operál, fizikai billentyűzet pedig van, ennek sehol nem fogjuk hátrányát érezni, már csak azért sem, mert a rezisztív panelek közül ez az egyik legjobb, nagyon finoman működik. Sajnos a megjelenítő képminőségével már nem lehetünk ilyen elégedettek, mert bár szépek a színei és napfényben is jól olvasható, elég kicsi a betekintési szöge. Több új Nokiánál probléma ez, a színek hamar átfordulnak, ha oldalról tekintünk a panelre, a tűréshatár pedig nagyon kicsi, tökéletes képet gyakorlatilag csak pontosan szemből láthatunk. Márpedig egy mobiltelefon kijelzőjét nem mindig pontosan szemből nézzük, főleg, ha tömegközlekedési eszközön használjuk vagy egy ismerősünknek mutatunk rajta valamit; ezért lenne fontos a relatíve nagy betekintési szög. Közvetlenül a kijelző alatt egy krómozott csík ül, melynek szélei maguk a híváskezelő gombok, a közepe pedig egy ledes visszajelzőrendszer; ez a telefon alapértelmezésben szerencsére nem lélegzik, csupán akkor villog rajta a fehér led, ha van valami elmulasztott eseményünk. Alul a hétköznapi kiosztásban felsorakozott numerikus gombok ülnek, fehér színű háttérvilágításuk szép és egyenletes, nyomáspontjuk kiváló.
A fémből készült hátlap maga a menyország, jó ránézni, jó hozzáérni. Nem a lakkozott, hanem a "füstös" hatású variánsról van szó, a Nokia logótípia és az 5.0 megapixel felirat egyaránt gravírozott; ezzel a kamera felbontását is elárultam. A legalsó, nem levehető rész műanyagból készült, ő ad helyet a kihangosító hangszórójának, pontosabban az azt rejtő három aprócska csíknak.
Az oldalsó részeket nem különösebben használta ki a gyártó, az alsó és a bal oldal ugyanis üres, míg a készülék teteje és jobbra lévő része nagyon zsúfolt. Fentre került a szabványos microUSB csatlakozó, a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet és a vékony Nokia töltő, míg jobbra a hangerőszabályzó gombduó, a billentyű és képernyő feloldásáért/lezárásáért felelős billentyű és az exponálógomb került. A lezáró/feloldó gomb pocsék lett, egy síkban ül az oldallappal, tehát nem lehet kitapogatnia a pozícióját, megnyomni pedig nehézkes; a véletlen feloldások biztosan elkerülhetők a segítségével, de ettől függetlenül elég kényelmetlen dolog használni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
