Hirdetés

Nokia N97 mini - a kisebb jobb

Kinyitás, gombsor

A kinyitás művelete ugyanolyan, mint az N97-nél, de valamitől úgy éreztem, hogy nehezebben indul el a folyamat. De ha sikerül jól megbökni a készülék karimáját, akkor megint az történik, hogy a fedlap kissé megemelkedik, majd lazán elfordul, s tökéletesen stabilan megáll 120-130 fokos szöget bezárva a készülékház alsó felével. Perfekt, minőségi, hibátlan konstrukció, soha nem gondolná az ember, hogy el is romolhat, bár nyilván nem tart örökké, de elég tartósnak néz ki.

Nokia N97 mini
[+]

A mechanikus részek most is ugyanolyanok, egy széles panel köti össze a fedlap két hátsó lábát, s van még egy harmadik is. Az említett összekötő panelen most nincsen rajta mindenféle, a tudást hirdető felirat, csak annyi, hogy N97 mini, ez legyen elég mindenkinek. Ha alánézünk a fedlapnak, akkor látszik a jól védett átvezetőkábel is, nyilván ez az a pont, aminek nem szabad megsérülnie, különben leshetjük, hogy a kijelző mikor fog bármit is kommunikálni.

Nokia N97 mini
[+]

A gombsor megváltozott. Nem gyökeresen, mert maradt a három soros kiosztás, de a legfontosabb különbség, hogy a nagy N97-en bal oldalon van a navigációért felelős D-pad (ami nem éppen a legtökéletesebb megoldás), a tesztkészülék viszont ezzel nem rendelkezik, helyette a jobb szélre került négy iránymutató gomb, ami sokkal inkább emlékezteti az ember egy számítógépes billentyűzetre. Azzal, hogy a böhöm D-pad eltűnt, hirtelen keletkezett egy rakás hely, ami annyit jelent, hogy kisebb mérete ellenére sem zsúfolt a QWERTY gombsor, ráadásul a szóköz billentyű is nőtt egy kicsit.

Nokia N97 mini
[+]

A gépelés most már tényleg remek ezen a billentyűzeten, a kijelző tökéletes szöget zár be a telefon alsó részével, a gombok megvilágítása is egyenletes. A három soros elrendezést sem kell sokat szokni, ez így jó, ahogy van. Viszont teljesen érthetetlen, hogy ha be van kapcsolva a mozgásérzékelő, s kinyitás nélkül forgatjuk a telefont vízszintes állapotba, akkor miért gyullad fel az ilyenkor nem is látható gombsor világítása. Be lehet kukucskálni a fedlap alá, s olyankor látszik, hogy ott ég feleslegesen a villany, ejnye.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés