Hirdetés

Polar M400 - jól mozog, de egy irányba

Bevezető

Két Polar terméket próbáltunk eddig ki. Az első a karperecek akkor még nem túl népes mezőnyében induló Loop volt, ami beváltotta azt, amit ígért. Számolta a lépéseket, szinkronizálni lehet okostelefonnal az adatokat, bírja a strapát és kifejezetten menő, főleg, ha a piros dot-matrix kijelző is világít. Később szert tettünk a paletta másik végén csücsülő V800-ra, ami pont a Loop ellentéte. Irgalmatlanul össze van rakva, roppant sokat tud, végig bír egy triatlont, ez valóban sportolóknak készült. Viszont voltak benne olyan funkciók, amelyek bárki számára hasznosak lehetnek, ilyen a GPS, illetve a mellkaspánttal való összekötés lehetősége.

Az M400 doboza
Az M400 doboza [+]

Nos, a két ketyere közé illeszkedik tudásban és árban is az M400, amely egy meglehetősen friss modell. Nem annyira robusztus, mint a V800, nem is tud annyi extrát, de ebben is van GPS, illetve némi felárért csomagolnak mellé egy mellkaspántot is, amivel természetesen tud kommunikálni. Kisebb, egyszerűbb, pont azt tudja, amire egy hobbifutónak szüksége lehet, ám egy dologban maradt ugyanolyan ostoba, mint a többi Polar termék: nem jelzi ki a telefonra érkező értesítéseket. Persze erre általában a fitnesz felől érkező gyártók termékei nem képesek, de ideje lenne áttörni ezt az akadályt, hiszen az okosóráknak és az aktivitással kapcsolatos kiegészítőknek szükségszerűen egy eszközben kéne találkozniuk, ahogyan erre már rájött mondjuk a Samsung a Gear Fit kapcsán, vagy éppen az a Microsoft, akiktől a legkevésbé vártuk volna, hogy előállnak egy olyan kütyüvel, mint a Band.

Az M400 dobozának tartalma
Az M400 dobozának tartalma [+]

Az M400 itt még nem tart, de amit ígér, azt megbízhatóan hozza, ráadásul egy csomó apróságra is tudtak a gyártónál figyelmet fordítani, olyasmikre, mint a cseppállóság mellett bevállalt microUSB csatlakozó, vagy a beépített GPS. Az M400 ára mellkaspánttal együtt 60 ezer forint, ez 10 lepedővel olcsóbb, ha nem kérjük a szív fölé tekerhető kiegészítőt, ám mivel ez önmagában ennél általában jóval drágább, ezért érdemes inkább a komplexebb csomagolt választani. Persze tudom, tudom, majd a fórumban úgyis lesznek olyanok, akik megírják, hogy őket bizony nem egy elektronikai szerkentyű motiválja abban, hogy rendszeresen mozogjanak. Jó nekik, ezzel nincs mindenki így, ha pedig az ember esetleg picit is fontosnak érzi, hogy saját magával szemben versenyezzen, vagy lássa azt, hogy mikor és mennyire terheli meg magát, akkor előbb-utóbb úgyis eljut odáig, hogy valamiféle mérőeszközt beszerez. Az M400-ról szóló cikk elsősorban nekik szól.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Polar

Azóta történt

Előzmények

  • Polar V800 - a triatlon-specialista

    Profi óra profiknak. Végig bír egy ironman versenyt, de hobbifutók is imádni fogják, a V800-ban benne van minden, amit a Polar tud. És az nem kevés.

  • Polar Loop - kelj fel és járj

    Aktivitásmérő, amely kommunikál okostelefonnal és persze számítógéppel is. Egy biztos: tudja motiválni az embert, legalábbis minket megmozgatott.

Hirdetés