Hirdetés

Rocki - minden hangszóró a hálózaton

A koncepció

A Rocki csapata abból indult ki, hogy egyre több és több olyan háztartás van világszerte, amelyben a különböző elektronikai kütyük vezeték nélküli hálózaton kommunikálnak egymással. A tévé, a médialejátszó, az XBox, a házimozi, a NAS, a PC-k, a telefonok, a tabletek mind egyre inkább képesek WiFi-re, szaladgálnak az adatok, ha a notebook képét a tévén szeretném viszontlátni, ha a YouTube-ról a nagy képernyőre streamelek videót, miközben annak hangsávját az audiorendszer szólaltatja meg, ha pedig az egész mögött dolgozik egy NAS is, akkor viszonylag egyértelmű, hogy minden tartalom onnan érkezik és megy a megfelelő helyre.

Rocki
[+]

Ugyanakkor talán nem vagyok egyedül azzal, hogy az ember régen (5 év régnek számít?), meg még régebben is szeretett zenét hallgatni egy normális hangrendszeren, szinte mindenkinek akad otthon egy közepesen jó hifije, bezzeg azon mennyivel jobban szól, mint az 5.1-es kis dobozokon, abban még volt anyag (mintha a mostani cuccok levegőből lennének), abban még úgy szólaltak meg a hangszerek, akkor még tudtak bele életet lehelni, nosztalgia ON. De ha nincsenek ilyen érzéseink, akkor is az ember (a hozzám hasonló kockább kivitel) úgy gondolja, hogy itt van ez a remek szett, tök jól szól, de a zenéimet csak át kell másolni valami hordozható lejátszóra (vagy ki kell írni CD-re), azzal oda kell sétálni a cókmókhoz, beállítani valami lejátszási listát, ha meg léptetni kell, akkor megint oda kell sétálni, meg a hangerőt is külön távirányítóval tudom csak babrálni, meg ha a úgyis a NAS-on vannak a zenék, akkor minek duplikáljam, szóval ilyen first world problem jellegű gondok terhelték a júzer vállát.

Rocki
[+]

Sokan csinálják és mi is próbálgattuk a Bluetooth adaptereket, ez egy olcsó és ennek megfelelően kicsit primitívebb megoldás a fenti problémakörre. Egyrészt ettől még nem lesz hálózatban a motyó, a telefonomról (táblagépemről, PC-ről) tudom lokálisan átlökni a zenét vezeték nélkül. Egy kütyüről egy kütyüre, viszonylag karcsú hatótávolsággal, viszonylag zavarérzékeny módon. Akinek egyébként csak arra van szüksége, hogy átküldjön audiót néha a hangrendszerre, annak ez is vidáman elég, de a Rocki egy ennél sokkal szofisztikáltabb megoldással állt elő, amihez mondjuk nem árt, ha van a hálózatban egy NAS is. Mert itt nem Bluetooth-on megy az adat, hanem WiFi-n, nem egy eszközről, hanem mindenhonnét, nagyobb hatósugárral és akadások nélkül. És rögtön két szabványt is támogat a ketyere, a széles körben ismert DLNA-t (ami egyébként sokszor szenved kompatibilitási paráktól) és az Apple által életre hívott AirPlay-t.

A Rocki egyébként két verzióban (és számos színben) létezik, ebben az anyagban az alapkütyüről esik szó, de van egy durvított verzió is, amelyen több kimenet leledzik, itt már HDMI és optikai audió is távozhat a motyóból, ezzel adott esetben még több lejátszóval, erősítővel válik kompatibilissé a termék.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés