Cikkek
-
Biztonsági kockázatot rejtenek az ARM Mali GPU-s telefonok
A Google dolgozik a javításon, a következő hetekben érkezik. A hibát júniusban jelentették és az ARM már patchelte is.
Hír 12
-
Elindult a Kirin 985 tömeggyártása
A TSMC bejelentette az új 7 nanométer+ node-on készülő Huawei lapka tömeggyártásának elindítását.
Hír 30
-
Az ARM is kifarol a Huawei mögül, ez is nagy pofon
A brit ARM megoldására épül az összes mobilos chipset, a Kirin is. Ha ehhez sem fér hozzá a kínai gyártó, akkor nem tudni, hogy mit tesz a telefonjaiba.
Hír 254
-
64 bites LTE mobilok 70 dollárért?
Az ARM becslései szerint az idén piacra kerülő mobilok fele 64 bites architektúra köré épül és az áreróziónak köszönhetően a húszezer forint alatti szegmensbenben is felbukkannak.
Hír 36
-
NVIDIA chipsetek betiltását kéri a Samsung
Az NVIDIA perére perrel válaszolt a Samsung, és hat szabadalom megsértésének a címén számos chipset és termék behozatalának betiltását követelik a USITC-től.
Hír 18
-
Bemutatkozott a Cortex-A17
Középmezőnybe szánt, big.LITTLE elrendezésben is használható processzor architektúrával rukkolt elő az ARM.
Hír 20
-
Jönnek a 64-bites mobilprocesszorok
Az Apple után rövidesen a Samsung is egy 64 bites processzorokkal rukkol elő, miközben az ARM már a 128 bites architektúra premierjére készül.
Hír 44
-
ARM processzorok 3 GHz-en
A húsz nanométeres gyártástechnológiának köszönhetően minden korábbinál alacsonyabb fogyásútásúak lehetnek a jövőre érkező szélsebes processzorok.
Hír 76
-
Bemutatkozott a Cortex-A12
A Cortex-A9 sorozatnál 40 százalékkal fürgébb középkategóriás architektúrát és egy új grafikus magot mutatott be az ARM.
Hír 21
-
Sorozatgyártásra kész a Cortex-A57
A Cortex-A15 magoknál háromszor fürgébb az ARM 16 nanométeres gyártástechnológiával készülő új megoldása.
Hír 34
-
Exynos 5 Dual – Cortex-A15 alapokon
OpenCL 1.1 kompatibilis Mali T604 grafikus gyorsítóval és két 1,7 GHz-es ARM Cortex-A15 maggal érkezik a Samsung legújabb mobil processzora.
Hír 84
-
Nyolcmagos Mali GPU a láthatáron
Még idén piacra kerül az ARM 4K és 8K videók kezelésére is alkalmas mobil grafikus processzora.
Hír 16
-
Mali-450 – szélsebes belépő
Alsó-középmezőnybe szánt villámgyors grafikus gyorsítót mutatott be az ARM.
Hír 18
-
HSA – ARM és AMD egy chipben
Heterogén rendszerarchitektúrák kidolgozásába kezdett az ARM és az AMD.
Hír 16
-
Cortex-A15 – alacsonyabb fogyasztással
Alacsonyabb fogyasztású, könnyebben legyártható, ám jóval kevésbé testreszabható ARM Cortex-A15 variánst tervez az ARM.
Hír 8
-
Készül a szélsebes ARM Mali-T658
A Samsung Galaxy S II grafikus gyorsítójánál tízszer fürgébb megoldáson dolgozik az ARM.
Hír 25
-
Cortex-A7 – villámgyors olcsó mobilokba
Kisebb, gyorsabb és olcsóbb egymagos processzorral rukkolt elő az ARM.
Hír 28
-
2012 végén debütál az ARM Cortex-A15
Az ARM előrejelzései szerint már a jövő év végén piacra kerülnek a kétmagos Cortex-A15 processzorok.
Hír 11
-
ARM Cortex-A15: Négymagos processzor 2,5 GHz-en
A jelenleg elérhető processzoroknál legalább ötször gyorsabb lesz a 2013-ban debütáló ARM Cortex-A5 Eagle.
Hír 23
-
ARM Eagle: Több OS egyidejű futtatása sem akadály?
A jelenlegi ARMv7-A platform bővítésével több mobil operációs rendszer párhuzamos futtatása sem lehet akadály.
Hír 4
-
Cortex Eagle alapú processzort tervez a TI
A Texas Instruments már gőzerővel dolgozik az ARM Cortex-A9 alapú processzorok utódján.
Hír 2
-
Az ARM felvásárlását tervezi az Apple?
Pletykák szerint 5,2 milliárd angol fontot is megér az ARM Holding az Apple számára.
Hír 20
-
Készül a 28 nanométeres Cortex-A9 processzor
Az ARM és a Globalfoundries összefogása révén még idén piacra kerülhetnek az első alacsony fogyasztású és villámgyors Cortex-A9 processzorok.
Hír 13
-
ARM Eagle: Messze a Cortex-A9 felett
Az ARM Eagle a villámgyors Cortex-A9 magnál is lényegesen gyorsabbnak ígérkezik.
Hír 23
-
Egyre sikeresebb lesz az ARM architektúra
Az ABI Research előrejelzése szerint 2013-ban több ARM architektúrára épülő hordozható számítógép kerül forgalomba mint hagyományos Intel x86 alapú.
Hír 7
-
ARM Cortex-A9 az Intel Atom ellen
Az ARM Cortex-A9 alapú megoldások az Intel Atom processzorok számára is komoly konkurenciát jelenthetnek.
Hír 48
-
ST-Ericsson U8500: Izmos 3D platform mobilokba
Az ST-Ericsson legújabb platformja az ARM Mali-400 képességeit hozza egy lépéssel közelebb a mobiltelefóniához.
Hír 8
-
Videón az ARM Mali grafikus processzor
Az ARM működés közben is megmutatta a Mali grafikus megoldásokban rejlő nyers erőt.
Hír 12
-
ARM Cortex-A5: Gyors, olcsó és keveset fogyaszt
ARM új architektúrája rendkívül olcsó és alacsony fogyasztású processzorok előállítását teszi lehetővé.
Hír 11
-
Global Foundries: Cortex-A9 processzorok 28 nanométeren
Az AMD korábbi processzorgyártó részlege 28 nanométeres technológiával kíván ARM Cortex-A9 processzorokat gyártani.
Hír 7
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- SSD kibeszélő
- Diablo IV
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Óra topik
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Trollok komolyan
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Arena Breakout: Infinite
- További aktív témák...