Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Bog

    HÁZIGAZDA

    válasz consono #43 üzenetére

    Nem az a baj, hogy nincs hol tölteni, én szinte csak publikus ponton töltök. Az a baj, hogy hiába írja az app, hogy szabad a töltő, vagy ott tahóskodik egy benzines autó, mert az egy szabad hely, vagy ott áll egy zöldrendszámos, de nem tölt, csak foglalja a helyet. Amíg ezek nincsenek szakcionálva, addig tiszta lutri, hogy tudok-e tölteni, vagy sem. Én az a csávó vagyok, aki odamegyek és kérdőre vonom a jóembert, aki vagy fel van háborodva (és akkor anyázásba futunk ki), vagy elnézést kér és eláll. Meg volt olyan Karen, aki meggyőződéssel állította, hogy ide nem tilos állni úgy, hogy közvetlenül a tiltótábla alatt magyarázott a fejével.

    (Egyébként tökre működhetne valami jól kitalált rendszer főleg vidéki települések főútjai mellett, hogy a telektulajdonos valami céggel együtt beruház egy 3x32A wallboxra, azt kihelyezi a kerítés mellé belül, én meg random autósként odamehetek, megállhatok a kerítés előtt, bedugom a kis autómat, valami appal indítok töltést, fizetek, aztán kap a szolgáltatós cég meg a telektulajdonos is pénzt, csak hát erre a hazai szabályozás rohadtul nincs felkészítve. Egy 11 kW-os töltés random faluban a fagyizóval szemben bőven hozna ügyfeleket és hirtelen ugrásszerűen bővülne az infrastruktúra. 11 kW-tal egy órás töltéssel tovább lehet menni 70-100 kilométert...

    [ Szerkesztve ]

    Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u

  • bteebi

    veterán

    válasz consono #43 üzenetére

    Nyilván abszolút egyéni élethelyzete válogatja, hogy mi áll rendelkezésre. A 2-3 km az kocsival egyáltalán nem sok, de ha mondjuk el kellene mennem egy töltőpontra >2 órára munka után, pl. este 8-9-kor csak azért, hogy másnap tudjak menni dolgozni... hát nem lennék vidám. :DDD (És tutira lenne ilyen, még ha nem is gyakran szerencsére.) Sajnos a fali töltők is baromi drágák (jogos felvetés!), szóval egyébként nagyon sok km meg elektron, amíg egyáltalán visszahozza az árát akár egy 300 Ft/kWh-s töltőhöz képest is, erre eddig nem is gondoltam.

    Az otthoni töltésnél (1-3 év múlva valószínűleg nálunk is lesz majd) azt értettem macerának, hogy többnyire 7-11 kW-tal tudsz tölteni. Ha majdnem teljesen le van merülve az akkumulátor, akkor azért elég sok óra rendesen feltölteni (és ha relatíve gyorsan kellene továbbmenned, az macera), de tény - és ez amúgy nagyon jó dolog! -, egy teljes éjszaka, sőt akár jóval kevesebb idő alatt is teljesen fel tudod tölteni az EV-det. Mondjuk egy 80 kWh-s akku 7 kW-tal már több, mint 11 óra lenne, az már valamelyest fejvakarós. De az már nagyon rétegigény, hogy előző napi ~teljes lemerítés után másnap is mindenképp kelljen a teljes hatótáv.

    #44: Na ez nagyon gáz, de sajnos nem (túl) ritka. Engem nagyon bosszantanának az ilyen helyzetek, pláne ha relatíve sietnék is.

    [ Szerkesztve ]

    Cancel all my meetings. Someone is wrong on the Internet.

  • bteebi

    veterán

    válasz consono #46 üzenetére

    Én azon agyaltam, hogy kb. 50 km lesz majd az ingázásom nemsokára (ha átköltözünk végre a házunkba), ami nagyjából napi 2500 Ft (de talán egy kicsit több), és havi kb. 55 ezer. Van napelemes pályázatunk (bár kicsit megcsúszva), de ha megkapjuk, akkor lesz 10 kWh-s akkunk is. Az - abból kiindulva, hogy minden nap lenne ~10 kWh-nyi termelés - elég lenne arra, hogy fedezze az ingázásomat, ami azért tétel.

    #47: Én tutira nem vennék semmit :DDD... legalábbis az esetek nagyon nagy részében. De nem szeretnék órákat malmozni se, sőt akár csak fél órát se (úgy meg végképp nem, hogy várnom kell fél-két órát, hogy aztán tölthessek két órát). Szerencsére amúgy van a leendő közelünkben (~2 km) Supercharger, aminél szerintem majdnem mindig van hely is, és amúgy egy Auchan mellett van. Szóval az is pont kényelmes lenne, ha elég gyorsan kellene sok elektron. Ez a házbiztosítós dolog mondjuk nagyon nem hangzik jól :Y. Majd utánanézek, ha/amint aktuális lesz (valószínűleg >1 év). Dedikált garázsunk egyelőre nem lesz (illetve van egy garázs"kezdemény", kb. 15 méterre a háztól), de ott biztos, hogy nem lesz töltő (se).

    #48: Érdekes kérdés. Valószínűleg kell, legalább addig, amíg "ki nem fut" a támogatás (gondolom kb. 3 év itt is). És ebben az gáz, hogyha egyébként készpénzes fizető lennél (nem nagyon valószínű), akkor gyakorlatilag 3 év alatt odaadod az állami támogatást egy biztosítónak, nem kis eséllyel a semmiért. Egyébként már csak a kötelező - és baromi drága - Casco miatt se akaródzik nekem az elektromos autó vásárlás. Otthoni töltő kb. fél milla, Casco még 1 millió, abból a 1,5 millióból meg jelen állás szerint veszek kb. 2500 liter benzint, amivel vagy 30 ezer km-t tudok menni, ami nekem kb. 2 évre elég. Viszont mivel a Cascot a hitel végéig mindenképp fizetni kellene, ezért annak a kb. 1 milliójából is tudnék menni kb. 20 ezer km-t. Szóval csak a Cascora elvert pénzből többet tudnék menni évente, mint amennyit szoktam. :))

    [ Szerkesztve ]

    Cancel all my meetings. Someone is wrong on the Internet.

Új hozzászólás Aktív témák