Hirdetés

ASUS Zenfone 5 - harmónia öt inchen

Bevezető

A Mobilarena történetében először idén januárban jutottunk ki a CES-re, a Las Vegasban megrendezett kiállításra. Sok szempontból is érdemes volt ilyen messzire elrepülnünk, nyilván vonzó volt az Államok nyugati része turisztikai szempontból is, de a CES sok bejelentést is tartogatott. Ezek egyike volt az ASUS rendezvénye, ahol egyebek mellett az új Zenfone modelleket mutatta be a tajvani gyártó, s már akkor is látszott, hogy a három méretben készülő termékcsalád középső darabja lesz a legígéretesebb.

ASUS Zenfone 5 előlap és kijelző
[+]

Ígéretes volt, ígéret is maradt — legalábbis itthon, mivel az ASUS hazai képviselete sehogyan sem tudta végül megoldani, hogy a Zenfone-ok közül bármelyiket is hivatalosan forgalmazzák itthon, bár most újabban azt pusmogják, hogy az év utolsó negyedében mégis megjelenhet a magyar piacon a Zenfone-ok egy része. Szerencsére a mai világban ez nem akadálya annak, hogy aki tényleg ez Zenfone-t szeretne, az meg tudja rendelni, így jutott el hozzánk is a tesztkészülék. Minden teher megfizetése után megállt a végösszeg 60 ezer forint környékén, ami nem tűnik irreális árnak, legalábbis, ha azt nézzük, hogy egy kétmagos Intel processzoros, HD kijelzős okostelefont kapunk cserébe, amin az ASUS saját felhasználói felülete teljesít szolgálatot.

ASUS Zenfone 5 oldalról
[+]

Az ASUS egyik vezetőjével az MWC-n interjút is tudtunk csinálni, Benson Lin akkor elmondta, hogy az ASUS kiemelten fókuszál a mobil termékekre, a notebookok és a tabletek mellett a telefonok adják a vállalat harmadik pillérét. Amikor a Zenfone sorozatról beszélgettünk, akkor kiemelte, hogy ez a három lépcsős termékcsalád szerinte lefedi a középkategóriás elvárásokat, miközben a versenyképes ár mellett a cég szinte összes innovációját bele tudták pakolni. Ilyen a Pixelmaster technológia, ami a sötétben történő fotózást segíti, vagy az a sok-sok szolgáltatás, ami alaphangon benne van az összes ASUS telefonban. Hogy ezek a hétköznapok során mennyire tudják megkülönböztetni az ASUS modelljeit a többiektől — nos, erről (is) szól ez a cikk.

Doboz, külső

A Zenfone 5 doboza nem túl nagy, viszont ránézésre dugig van pakolva, szinte kibuggyannak belőle a tartozékok. Rögtön az elején szögezzük le, hogy kétféle Zenfone 5 létezik, az olcsóbb variáns 1 GB RAM-mal és gyengébb processzorral jön, mi viszont az erősebbik verzióra tettük rá a kezünket. Ha biztosra akarunk menni, akkor a típusszám segít, az A500-as megnevezésű a combosabb, az A501-es a kissé egyszerűbb modell. A mi tesztkütyünk csomagolásában elég furcsa kombinációban ücsörögtek az alkatrészek, headsetet és microUSB kábelt nem kaptunk (pedig a helyük megvan), egy töltőfej, egy átlátszó tok és egy kijelzőt védő fólia viszont akadt. Más források ugyanakkor arról számolnak be, hogy hallójáratos füles és adatkábel is van a csomagban, ez a jelek szerint attól is függ, hogy honnan rendeli az ember a készüléket.

ASUS Zenfone 5 doboza
[+]

Az Zenfone 5 pofás kis jószág, nem mondanám aprónak, de egy kézzel jól megragadható, némi nyújtózkodás árán a kijelző átellenes pontjai is elérhetők, lévén viszonylag vékony a káva. Az előlapot az 5 inches, HD felbontású (720 x 1280 pixel), IPS kijelző uralja, ez kifejezetten jól sikerült, jók a színek, nincs gond a betekintési szögekkel, a fényerő is korrekt. Az egész előlapot Gorilla Glass 3 védi. Felül kamerát, fényérzékelőt és értesítési ledet találunk, alul a szokásos, androidos vezérlőgombok ücsörögnek, de megvilágítást nem kaptak. Alattuk még volt némi hely, ezt az ASUS nagyon finom megmunkálású plasztikkal fedte le, olyan szépen törik rajta meg a fény, mintha egy körkörösen szálcsiszolt alumínium lenne.

Kijelző-teszt
Mérés ASUS Zenfone 5 Motorola Moto G Huawei Ascend G630 Sony Xperia M2
Fehér fényerő 236 nit 420 nit 357 nit 484 nit
Fekete fényerő 0,52 nit 0,58 nit 0,34 nit 0,48 nit
Kontrasztarány 739:1 726:1 1050:1 1009:1
Színhőmérséklet 7392 K 7755 K 7512 K 10490 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

ASUS Zenfone 5 kézben tartva
[+]

Az előlap széle éles, ez markánssá teszi a telefon megjelenését. A kezelőszervek jobb oldara költöztek, itt van a hangerőt szabályozó gombpáros, valamint a kijelzőt életre keltő billentyű is. Fentre jack dugaszt, alulra pedig microUSB csatlakozót szereltek a mérnökök, ez mondjuk pont fejjel lefelé áll ahhoz képest, amit általában megszokhattunk, az előlap felé néz a vastagabb oldala, ami kicsit fura.

ASUS Zenfone 5 hátlap
[+]

Ránézésre a Zenfone 5 egy karcsú jószágnak tűnik, de ez félig-meddig egy ügyes trükk következménye is. Az oldalsó részek élesen fordulnak át a hátsó fertályra, ami azonban finoman domborodik, így lesz végül több mint 10 milliméter vastag a készülék. A burkolat itt is plasztik, felül kamera és villanó, alul hangszóró fedezhető fel, illetve egy elég stabilan felnyálazott Intel matrica is színesíti a képet, ha ez egyáltalán matrica, mert bár kiáll a hátlap síkjából, de nem bírtam körömmel annyira megkapargatni a szélét, hogy elkezdjen lejönni. A hátlap leszedhető, elég kemény meló, az oldalfalakkal együtt jön le, sokat nem fogjuk babrálni, mert csak microSD-t találjuk alatta, illetve kettő darab microSIM-nek akad hely. Az akkumulátorhoz nem férünk hozzá, úgyhogy nem is baj, hogy a borítás ilyen ragaszkodó típus. Ennek megfelelően korrektül össze is van rakva az egész gép, nagyon masszív, stabil, időtálló eszköznek érződik, erre a 145 grammos tömeg is ráerősít.

Hardver, menü

Az ASUS meglehetősen sokféle beszállítóval áll kapcsolatban, össze-vissza variálják, hogy melyik modellbe kitől rendelnek alkatrészeket, a chipsetek kapcsán is ez a helyzet. Dolgoznak az Nvidiával, a Qualcommal, a MediaTekkel, esetünkben pedig az Intel szállította az erőforrást, a Z2580-as, kétmagos Atom processzor magonként 2 GHz-en ketyeg, a grafikus gyorsítást pedig egy PowerVR SGX544MP2-re bízták. A RAM mérete 2 GB, papíron tehát decens a cucc. Átlagfelhasználóknak nem kell attól tartaniuk, hogy az Intel chipset miatt komoly kompatibilitási problémákba ütköznének, az ARM felmérése szerint az appok 9%-a nem fut x86-os hardveren. Ugyanakkor az is igaz, hogy bizonyos alkalmazásoknál (azok között, amelyeknél nem történt meg a portolás) gyengébb teljesítményre számíthatunk, ez leginkább játékoknál fordulhat elő.

Teljesítmény-teszt
Benchmark ASUS Zenfone 5 Alcatel OT Idol 2 S Motorola Moto G Huawei Ascend G630
Quadrant Standard 11467 pont 8423 pont 8655 pont 8103 pont
Linpack for Android (single) 142,334 MF. / 0,59 s 88,331 MF. / 0,95 s 89,184 MF. / 0,94 s 89,184 MF. / 0,94 s
Linpack for Android (multi) 307,786 MF. / 0,55 s 274,701 MF. / 0,61 s 263,064 MF. / 0,64 s 246,627 MF. / 0,68 s
Smartbench 2012 Prod. 4401 pont 5117 pont 5354 pont 5181 pont
Smartbench 2012 Games 4344 pont 3029 pont 3253 pont 2040 pont
AnTuTu 4.x Benchmark 21817 pont 17586 pont 17462 pont 15909 pont
Geekbench 3 (single) 555 pont 342 pont 341 pont 329 pont
Geekbench 3 (multi) 1290 pont 1169 pont 1160 pont 1109 pont

A szintetikus sebességteszteknél is látszik, hogy nagyon szórnak az eredmények, ez elsősorban annak köszönhető, hogy nem készültek fel minden alkalmazásnál arra, hogy Intel chipsetet is natívan mérhessenek. Az általános sebességérzettel a mindennapok során viszont a világon semmi gond nincs, roppant reszponzív a felület, pörög-forog a menü, gyorsan megnyílnak az alkalmazások, viszont a hívásfogadásnál van egy fél másodperces késés, én már hallom a másik felet, de amit mondok (ilyen meglepő dolgokat szoktam, hogy: szia), az nem egy át az éteren.

ASUS Zenfone 5 lezárt képernyő ASUS Zenfone 5 főmenü

A rendszer az Andorid 4.3-as verziójára épül, elvileg lesz majd hozzá frissítés, de igazából ez eléggé mindegy, mert az ASUS saját felületet álmodott meg, amit ZenUI-ra kereszteltek és igazán jól sikerült. Már a feloldóképernyő is nagyon barátságos, a kitett ikonokat elhúzva rögtön a megfelelő funkciókba reppenünk, de ha nem oldjuk fel a képernyőt, akkor is látjuk a soron következő naptárbejegyzéseinket, amit az ASUS egyébként widget formájában is biztosít azzal a névvel megáldva, hogy What’s next. Itt olyan finomságok is vannak, hogy ha mozgatunk egy eseményt, akkor arról is szól a kütyü, hogy ne felejtsük el, hogy ennek az időpontja megváltozott.

ASUS Zenfone 5 gyorsbeállítások panel ASUS Zenfone 5 mappázás a főképernyőn

Három kezdőoldal van, ha hosszan nyomjuk bármelyiket, akkor egy négy elemű csempés felület ugrik fel, ahol a hátteret izélhetjük, widgeteket tehetünk ki, hozzáadhatunk további keződoldalakat és shortcutokat. Az értesítési függönyt kétféleképp lehet lehúzni, ha a kijelző tetejének bal oldaláról indítjuk a mozdulatot, akkor a notifikációk bukkannak el (innen a beállításokat is elérjük), a másik felét izgatva a felső sávnak pedig egy kerek ikonokkal operáló beállításhalom csúszik le. Itt elérhető a többet között a zseblámpa, a RAM tisztítás és a Quick memo is, ami némiképp az LG megoldására hajaz nevében, de nem screenshotot csinál, hanem a jegyzetelési appot indítja el.

ASUS Zenfone 5 főképernyő beállítás ASUS Zenfone 5 SuperNote

A menübe lépve is vannak finom okosságok, listázhatjuk csak a letöltött, vagy csak a gyakran használt appokat, el lehet rejteni ikonokat, lehet zárolni és jelszóval védeni funkciókat. Mappázni viszont csak a főoldalakon tudunk. A beállításokban is vannak extrák, van egy Easy Mode nevű opció, ami megváltoztatja a felületet, nagy ikonokkal operál azok számára, akik nehezebben boldogulnak egy Android rendszer összetettségével, vagy nem olyan jó a látásuk. Egy csokornyi ASUS egyéni beállítást is találunk, itt változtatható, hogy az alkalmazásváltó gomb mit csináljon, ki lehet rá osztani a képernyőmentési feladatokat is, bekapcsolható a kesztyűs mód, ami a kijelző érintésérzékenységét növeli, megadható, hogy az alkalmazások alapesetben a belső tárhelyre, vagy a memóriakártyára kerüljenek. Az is bekapcsolható, hogy alvó állapotból a hangerőszabályzó gombra kettőt nyomva a kamera induljon el, illetve a két SIM kezelésére vonatkozó opciókat is megtaláljuk. A telefon nem dual-active, ha ez egyik kártyán beszélgetünk, akkor a másik elköszön a hálózattól és nem elérhető módba kapcsol.

Extra szoftverek

Az eddigiekből már kiderült, hogy az ASUS szoftveresen nagyon odatette magát a ZenUI kapcsán, de nem csak a felülettel dolgoztak sokat, hanem számos extra alkalmazást is gyárilag belerámoltak a masinába. Ezeket egyébként két mappába csoportosította a gyártó, az elsőbe befért szinte minden, ami a másodikba nem, ott ugyanis adatmegosztási appok sorakoznak. A cég kissé átdolgozta a naptárat és a konktaktlistát, de nincsenek bennük különösebb extrák, csak kezelhetőbb talán kicsit a felületük. A Do It Later viszont jópofa, egyrészt a Google-fiókunk teendőivel is szinkronizál, mi is vihetünk fel bejegyzéseket, illetve ha jön egy SMS, akkor az ezt jelző értesítésnél megnyomhatjuk, hogy majd később olvassuk el és szintén bekerül a teendők közé, ahol az ikonra tett szám jelzi, hogy mennyi olyan feljegyzés van, amivel még nem foglalkoztunk. Ezekhez természetesen riasztás is csatolható.

ASUS Zenfone 5 galéria ASUS Zenfone 5 galéria

A Galériába is rendesen belenyúlt az ASUS. Igen jó felületet alkottak, ahol számos módon tudjuk listázni a képeket és a videókat. A balról behúzható menüben felhőszolgáltatásokat is felvehetünk, csak egy mozdulat, hogy a galériában megjelenjenek a Facebookon, vagy a Flickr rendszerében tárolt képeink. Lehet készíteni kisfilmet a képekből bizonyos stílusokat meghatározva, egy gombnyomással létrehozható kollázs is. Egy-egy képet megnyitva hatalmas eszköztárunk van arra, hogy mindenféleképpen módosítsuk azt, keretezni, forgatni, vágni és effektezni is lehet néhány gombnyomással.

ASUS Zenfone 5 audiowizard ASUS Zenfone 5 Splendid

A fájlkezelő korrekt, a felhőszolgáltatásokat is támogatja. A SuperNote egy komplex jegyzetelési app, lehet bele rajzolni, vagy kézírással írni, de a virtuális gombsor is használható. A végeredményt JPG formátumot használva meg is oszthatjuk. A számológép tud tudományos műveleteket is, az óra felülete is nagyon elegáns, stoppernek és időzítőnek is akadt benne hely. A Webstorage az ASUS felhőszolgáltatása, az Audiovarázsló segítségével pedig hangszínek között válthatunk. Apró bug a telefonban, hogy ez nem indul el, csak akkor, ha visszaállítjuk a készülék nyelvét angolra. Akad még egy app, a neve Splendid, ez arra szolgál, hogy a kijelző színhőmérsékletét olyanra állítsuk, ami számunkra a legjobban megfelel.

ASUS Zenfone 5 óra ASUS Zenfone 5 party link

A főoldalra is kitett Zenlink mappában olyan appok sorakoznak, amelyek valamilyen módon a fáljaink megosztását célozzák. A PC Link segítségével a telefon kijelzőjét tudjuk türközni a számítógépre, ehhez Windows oprendszer szükséges, illetve egy segédprogram. A Remote Link is hasonló, de itt prezentációkat tudunk a telefon használatával lapozgatni. A Share Link olyan, mint az AirDrop, egy másik, ezzel az alkalmazással rendelkező készülékre dobálhatunk át állományokat, a Party Link pedig mindezt automatikusan teszi meg, ha mondjuk egy baráti összejövetel tagjainak telefonjain ez az app fent van, akkor egy elkészült fotó minden különösebb beavatkozás nélkül átugrik a többi készülékre.

Multimédia

Bár egy középkategóriás eszközről van szó, az ASUS a kamera kapcsán is igyekezett odatenni magát. A 8 megapixeles optikához villanó és autofókusz is tartozik, a szoftver pedig teljesen átdolgozott felülettel rendelkezik. Indítás után egy rövid ideig láthatjuk, hogy még milyen hosszú videó és hány fotó fér el a kiválasztott tárhelyen. A jobb oldalra kerültek az exponálási gombok, itt be lehet kapcsolni a turbo funkciót, ami sorozatfelvételeket csinál. Az alsó sarokból az üzemmódok listája húzható elő, az automatikus beállításon túl van még egy sereg opció, itt találjuk a HDR-t, a panorámát, az éjszakai módot és a kevés fény nevű lehetőséget, ami csak 2 megapixeles képeket csinál úgy, hogy megpróbálja a szenzorra érkező adatokat összegyúrni annak érdekében, hogy zajmentes és éles legyen az eredmény. Ritkán sikerül. Akad még lehetőség arra, hogy babráljunk a mélységélességgel (ilyenkor két kép készül és mi választhatjuk ki, hogy hol legyen a fókusz), van folyamatos felvétel, ami az exponálás előtti és utáni képeket is rögzíti, hogy a legjobbat kiválaszthassuk. A Miniatűr mód a tilt shift effektet vonultatja fel, az Intelligens eltávolítás a háttérben mozgó tereptárgyakat radírozza ki, van szépség üzemmód, ami kvázi egy virtuális bőrradír, illetve akad mosolyérzékelő is. Jópofa az önarckép mód, ami nem az előlapi kamerát használja, hanem megadhatjuk, hogy hány arc lesz az elkészülő fotón, magunk felé fordítjuk a telefont, ha a szoftver érzékeli a megfelelő fej jelenlétét, akkor visszaszámol és exponál. Bónuszként említsük meg azt is, hogy GIF animációkat is tudunk készíteni, így teljes a paletta.

ASUS Zenfone 5 fotó üzemmódok
[+]

Persze nem csak különböző üzemmódok vannak, hanem finomhangolásra is nyílik lehetőség. Állítható az ISO, a fehéregyensúly, az expozíciós érték, a felbontás, a képminőség, a fókuszálás módja, az arcfelismerés és az önkioldó is. Ha videózunk, akkor Full HD a legnagyobb felbontás, ha bekapcsoljuk a stabilizációt, akkor ez 720p-re csökken. Alant érkeznek a tesztfotók:

A képek sajnos nem tökéletesek. A részletességgel és a vonalélességgel nincs ugyan gond, de a dinamikatartomány igen szűkös, ráadásul sok a képzaj is, ami miatt sokszor látszik "szőrösödés", még az ék kékje is tud zajos lenni, ami azért nem rossz teljesítmény. A színeket viszont eltalálja az automatika, az exponálás is sebes. Összességében persze nem szörnyű az eredmény, jó körülmények között kimondottan jók a képek, de a nagy dérrel-dúrral beharangozott Pixelmaster kamerától azért picit többet vártunk. Ez egyébként elvileg arra jó, hogy sötétben is jó képeket tudjon készíteni, szerintünk ez nagyon masszívan nem jött össze, mutatunk két példát lent:

ASUS Zenfone 5 tilt shift ASUS Zenfone 5 tilt shift

Álljon itt még két példa a Zenfone 5 fotós eszköztárából, a lenti képek a tilt shift mód használatával készültek, egy sorral még lentebb pedig a HDR-re mutatunk egy példát, a bal oldali kép enélkül készült, míg a jobbra találhatónál bekapcsoltuk ezt az opciót.

ASUS Zenfone 5 tilt shift ASUS Zenfone 5 tilt shift

ASUS Zenfone 5 tilt shift ASUS Zenfone 5 tilt shift

Videókat is csináltunk, de sajnos itt azzal a szomorú végkövetkeztetéssel kell szembenéznünk, hogy még egy sima 720p-s anyag is elég gyatra, ha pedig bekapcsoljuk a stabilizációt, akkor az annyira összezavarja a gépet, hogy szaggatni kezdenek a felvételek, onnan meg már mindegy, hogy mennyire remeg a kép.

ASUS Zenfone 5 lezárt képernyő ASUS Zenfone 5 főmenü

A zenelejátszó is saját munka, könnyen kezelhető, alapvetően a Google alkalmazását tekinti mintának, mintha annak átfazonírozott verziója lenne. Van equlaizer, fut a háttérben, mutat albumborítót, a listába bizonyos felhős tárhelyek tartalmai is behúzhatók. A kihangosított produkció visszafogott hangerőt jelent, a minőséggel nincs sok gond, de cincogni könnyebb szépen, mint bömbölni. Fülessel a helyzet klasszisokkal jobb, ám a mi dobozunkban nem volt gyári headset. Nem hiányzik a repertoárból az FM-rádió sem, ennek működtetéséhez is valamilyen zsinóros hangkeltő szükséges.

Adatátvitel, akkumulátor

Nincs 4G és NFC, minden más van, elvileg egy hamarosan érkező frissítés OTG-képességekkel is felvértezi a Zenfone 5-öt. A Chrome mellett AOSP alapokon nyugvó gyári browser is akad, ezzel semmi gond nincs, gyors, kezes, tördeli a paragrafusokat oldalszélességre. GPS pozíciót is hamar talált a masina, a Bluetooth verziószáma 4.0-s, a WiFi modul pedig egész jó, a távolabbi hotspotokra is könnyedén fel tud lépni.

ASUS Zenfone 5 böngésző opciók ASUS Zenfone 5 energiagazdálkodási menü

A ZenUI egyik előnye, hogy igen fejlett energiatakarékossági opciókkal bír. Külön menüpont szolgál arra, hogy ezeket állítgassuk, az optimalizált mód használata javasolt, ez biztosítja a kakaót, ha kell, de készenléti állapotban igen takarékos. Ami legdurvább opció az ultra energiatakarékos üzemmód, ami minden adatkommunikációs folyamatot letilt, leveszi a fényerőt minimálisra, így tovább bírja a telefon. Egyedileg is testreszabhatunk néhány dolgot, különböző funkciókhoz rendelhetünk fényerősségi értékeket. A magam részéről az optimalizált mód mellett tettem le a voksom, ez folyamatos email szinkronizációval, két órányi kijelzőidővel, majdnem 1 órányi beszélgetéssel kereken két napnyi üzemidővel ajándékozott meg, ami kifejezetten jónak mondható.

ASUS Zenfone 5 hátlap alatt
[+]

Értékelés: ASUS Zenfone 5
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. A Zenfone 5 meglehetősen jól sikerült telefon. Pofás, jó a kijelző, elég gyors, nem melegszik, stabil, korrekt az üzemidő. Ezek mellett a ZenUI-nak köszönhetően rengeteg olyan extrával kényezteti el a használót, amelyek a mindennapok során jól jönnek, miközben mindezt finom eleganciával adja elő. Sokrétűek a beállítások, jól testre lehet szabni a masinát, számos extra szoftver is a rendelkezésünkre áll. Bár a Pixelmaster fantázianevű kamera nem váltja meg a világot, de a fotózásnál és a képmanipulálás során rendelkezésre álló opciók sokasága mégis pozitív szájízt hagy a vásárlóban, kár, hogy ez a videós produkciót megnézve kissé poshadttá válik. A hangszóró kicsit gyengécske, de más, komolyabb problémája nincs a gépnek, leszámítva azt, hogy az Intel chipset miatt előbb-utóbb azért találunk olyan alkalmazást, ami nem fut, de ez csak azokra igaz, akik sok időt töltenek el azzal, hogy kipróbálnak új appokat. A Zenfone 5 legjobb része az ára, 60 ezer forintért kimondottan jó vételnek számít, ugyanakkor ez a legnagyobb hibája is, hiszen hazánkban pillanatnyilag hivatalos forrásból a készülék nem elérhető. Ez magyarázza azokat az apróbb bakikat is, amelyek miatt nem működik az audiovarázsló alkalmazás, de itt-ott a szövegek is összecsúsznak. Reméljük, hogy tényleg hamarosan megkezdődik a hazai értékesítés is, s ezzel együtt ezek apróságok is megoldódnak, ha így lesz, akkor a Zenfone 5 az ajánlott kategóriába sorolható, most még azonban csak azt tudom rásütni, hogy:

ASUS Zenfone 5

Bog

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

ASUS Zenfone 5
ASUS Zenfone 5 Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 148,2 x 72,8 x 10,3 milliméter
Tömeg 145 gramm
Színvariációk Fekete, fehér, lila, pezsgő, piros
SIM-foglalat 2 db micro SIM
Kijelző
Kijelző átlója 5 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 (293 ppi)
Kijelző típusa IPS kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Intel Atom Z2560 / Z2580
Processzor típusa 1,6 GHz-es kétmagos / 2 GHz-es kétmagos
Processzor csíkszélessége 32 nm
Processzor utasításkészlete 32 bit
Grafikus chip PowerVR SGX544MP2
RAM mérete 1 GB / 2 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB / 16 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / -
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP, EDR)
WiFi 802.11a/b/g/n, dual band, hotspot, direct, DLNA
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok Néma/rezgő
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.3 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Galéria, Splendid, What's next, Zene, Világóra, Zseblámpa, Fájlkezelő, PC Link, Share Link, Party Link, Remote Link, Do It Later, SuperNote
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autófókusz
Másodlagos kamera 2 megapixel
Videófelvétel 1080p @ 30 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van, RDS-sel
Üzemidő
Alap akkumulátor 2110 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 353 óra
Beszélgetési idő 18 óra 30 perc
Zenelejátszási idő na
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor
  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés