BMW i7 menetpróba

Lehengerlő gépkocsi meglehetősen látható mennyiségű pénzért, de új szintre emelheti a BMW-t a luxusszedánok között.

Hatásvadászat

Az i7 ebben a kétszínű fényezésben (csak 4,6 milla extra pénz) és az M-csomagos külső elemekkel gyakorlatilag az összes járókelő, biciklista és másik sofőr fejét mágnesként forgatja. Amikor a fatelepre mentem parkettaszegélyért, akkor meglehetősen ostobán éreztem magam beállva a melófurgonok közé, hogy mire két szál szegéllyel visszatérve és a csomagteret a távolból nyitva rebbentsek szét egy csapat bámészkodót, akik utána igen megalázó és/vagy irigykedő tekintettel méregettek engem (megverjük?), ez egy masszívan ellenszenves autó és erre rá is játszik, illetve ad rá extra lehetőséget is.


[+]

Az ajtók ugyanis maguktól nyílnak és csukódnak (ez csak 600 lepedős extra). Kapásból nincs kilincs belül, van gomb a teljes nyitásra, meg arra is, hogy csak résnyire nyisson. Nem kell aggódni, tele van szenzorozva, szóval a teljes nyitás sem fogja nekiverni az ajtót a mellettünk álló kocsinak. Ha beültünk, akkor a féket megnyomja behúzza az ajtót, ha pedig kiszálltunk, akkor a kulcson levő BMW emblémát hosszan nyomva az összes ajtót bezárja a kocsi. Azért ez laza, bármilyen helyzetben egy “menj már a fenébe” reakciót vált ki azokból, akik egyébként is azt sasolják, hogy milyen gennyláda fog kiszállni az ordítóan drága BMW-ből. Ha eddig nem voltál ellenszenves, akkor ezen a ponton tutira a pulzáló gyűlölet epicentrumában találod magad és csak azért nem vernek agyon, mert bizonyára nagyon befolyásos barátaid vannak.


[+]

Az akku mindhárom esetben nettó 101,7 kWh-s, szóval ha csak egy csoffadt konnektorunk van tölteni, akkor egy fázisról etetve (egy sima dugalj) kell neki 40 óra a teljes töltéshez. Ez ugyan riasztónak hangzik, de egy éjszaka alatt belemegy 25%-nyi nafta, ami simán elég 150 kilométerre, tehát ha ennél kevesebbet megyünk egy nap, akkor tökre élhető még így is az i7. Ha pedig messze akarunk eljutni, akkor jöhet a DC villámtöltés optimális esetben 195 kW-os tempóval. Erre még visszatérünk.


[+]

Az első vesék rengeteg szenzort és kamerát rejtenek, de van kamera oldalt is, hátul is (utóbbinál érzékeli, ha nem tökéletes a kép és felkínál egy mosást a rendszer), ez a BMW is ad 360 fokos képet a parkolásról, no meg az összes kamera folyamatosan rögzít 30 másodpercnyi felvételt, amit aztán le lehet menteni USB-re, hogy fontos helyzeteket minden szögből visszanézhessünk. Működik a sofőr nélküli automatikus parkolás merőleges és párhuzamos helyekre, de mintegy 150 méternyi utat megjegyez a rendszer (mondjuk a kovácsoltvas kertkaputól a fűtött garázsig) és ezt utána önállóan reprodukálja, GPS alapján észleli, hogy a rögzített út végpontján állunk, aztán emberi beavatkozás nélkül, de a szenzorokat folyamatosan monitorozva beáll és kiáll helyettünk pont úgy, ahogyan megtanítottuk neki.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • BMW

Előzmények

  • BMW iX1 menetpróba

    Ez most a legkisebb elektromos BMW, hiszen az i3 gyártása megszűnt. Ez viszont egy jókora SUV, még ha kisebb is, mint az iX3.

  • Idén 15% lehet az elektromos modellek aránya a BMW-nél

    Hogy ehhez az itthon 52 millió forintról induló i7 mennyit tehet hozzá, az jó kérdés.

  • BMW iX menetpróba

    Művese, két és fél tonnás tömeg és az összes létező elektronikai extra fenyegető aurájú külsőbe csomagolva, ráadásul rengeteg pénzért.

  • BMW iX3 menetpróba

    Annyira jól faragta át meglévő modelljét villanyautóra a BMW, hogy a legfőbb kérdésünk, ami felmerül: miért nem hamarabb kezdték el ezt?

Hirdetés