Nyomásérzékelés a gyakorlatban
Mivel a rendszer megkülönböztet sima érintést és erős (illetve egyre erősebb) nyomást, jó hír, hogy a beviteli érzékenység szabályozható. Én a legnagyobbat preferáltam (azaz a legkisebb nyomásra való reagálást), és egyszer sem fordult elő, hogy véletlenül erős funkciót vittem volna be, amikor szimpla érintést akartam. Az biztos, hogy szokni kell ezt a fajta, alternatív bevitelt, ám az sosem éreztem kényelmetlenül nehéznek a lenyomást. Inkább okozott gondot a felső képernyőrészeken erőt kifejteni, ha egy kézzel használtam a P9 Plust – ilyenkor egyébként is nyújtózkodnia kellett az ujjaknak. Azzal is számolni kell, hogy ha a phablet egyenetlen, puha felületen pihen, erősebb nyomásra elmozdulhat. A legideálisabb Press Touch használat a kétkezes – egy phablettel különben is így bánik az ember.
Ügyesen megoldotta a Huawei a kezelőgombok elrejtését [+]
Egy ponton persze fel kell tenni a kérdést: nem nagyobb „munka” erősen odanyomni egy funkcióért, amit két-három, leheletfinom érintéssel is el lehet érni? Mondok egy példát, ami a kritikusoknak is bejöhet. Az ízlés kérdése, hogy a virtuális androidos kezelősáv, avagy a képernyő alatti, igaziból is létező a jobb. Az viszont tény, hogy az utóbbi nem csökkenti a hasznos képernyőfelületet, ahol pedig a virtuális gombok elrejthetők, ott extra mozdulat kell az előhúzásokra – kényelmetlenség, még ha apró is. A Huawei opcionálisan elérhető trükkje az, hogy ugyan elrejthető a három gomb, ha viszont a helyükre, a képernyő legaljára határozottan rányom az ember, akkor „láthatatlanul” működik a megszokott alkalmazásváltó, kezdőoldal és vissza funkció. Ez szuper, mert így a teljes 5,5 hüvelykes képátló hasznos tartalommal tölthető meg, és fizikai gombokat sem kell alul keresgélni. A három funkcióbillentyű helyét a képernyő alján egy-egy apró pötty jelzi.
Egykezes használathoz zsugorított képernyőtartalom [+]
Üröm az örömben, hogy a virtuális gombokon jobbra-balra simítva elérhető egykezes megjelenítési mód rejtett kezelősáv esetében nem működik. Pedig érzékeli a rendszer, ha erősen végighúzom alul az ujjamat, pofonegyszerű volna ehhez a kapcsolódó funkciót hozzácsapni. A képernyő felső két sarka is Press Touch tevékenységre fogható: erős lenyomásra alkalmazások indíthatók. Én például úgy léptem be a kamerába, hogy fényképezéshez a P9 Plust balra döntöttem, majd a bal hüvelykujjal rányomtam a sarokra, úgyhogy ez is praktikus megoldás, bár egy kézzel nehézkesebb. A harmadik Press Touch funkciócsoport a galériához kapcsolódik: egy kép adott részletére rányomva a szoftver belenagyít a fotóba – minél határozottabb a nyomás, annál jobban.
Rengeteg egyéb kezelési mód akad, amelyekről a P9 kapcsán már írtunk [+]
Bár el tudom képzelni az életemet nyomásérzékelős kijelzők nélkül, a mindennapi használat mellett jól jöttek a Press Touch funkciók, sőt: el tudtam volna viselni még többet belőlük. Mondjuk az Okos vezérlő ikonjára tapadva alternatív távirányító indítását, a Zenére nyomva azonnali lejátszást, esetleg kikapcsolt képernyőre nehezedve az értesítések felvillantását. Press Touch típusú képernyőfeloldás? Miért ne? Ami viszont a hiányzó funkciókat illeti (egyik Google vagy harmadik féltől származó app sem rendelkezik extrafunkciókkal, és nincs a levelekbe való bepillantás sem), az Android egyszer remélhetőleg tényleg elhozza és megnyitja a fejlesztők előtt ezt a feature-t. Ha nem is esszenciális a nyomásérzékelés, működőképes – akkor meg miért ne terjedjen el széles körben?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
