Külső, billentyűzet
Ahogy említettem, vannak még felhasználók, akiknek a hagyományos kialakítás a lényeg, saját ismeretségi körömben is akad olyan, akinek semmi más kell, csak hogy a telefonon legyen fizikai billentyűzet. Az már csak hab a tortán, ha fém külsővel rendelkezik, mint például anno a Nokia E52, amire sokan a mai napig etalonként tekintenek. Tesztalanyunk csak félig felel meg ezeknek az igényeknek, mivel külső szerkezetét tekintve műanyagból épül fel, viszont színösszeállításban követi a mai trendeket, a sárgától a zöldön át egészen a fehérig szinte minden árnyalatban kapható. A plasztik ház nem recseg, az alkatrészeket tökéletesen egymáshoz illesztették. A fogás természetesen kiváló, nem egy tepsimobilról beszélünk, minden gomb kényelmesen elérhető egy ujjal.
Manapság a kijelzőméret folyton-folyvást növekszik, ebből a buliból pedig a Nokia telefonja sem maradhatott ki, a 225 a kategóriájához képest nagy megjelenítőt kapott, immár 2,8 hüvelyken láthatjuk a 240 x 320 pixelt. Képsűrűségben könnyen kitalálható, hogy nem veszi fel a versenyt a legjobbakkal, 143 ppi-s értéket ritkán lehet látni a tűéles megjelenítők uralta világban. A képernyő tartalma ettől még jól olvasható, már ha szemből nézzük, az átlagos TFT-panel miatt ugyanis a betekintési szög egyáltalán nem hibátlan, jobbról és felülről nézve nagyon gyorsan elsötétül. A telefon körbeforgatása után azt láthatjuk, hogy a finnek újdonságának tetején tudjuk csatlakoztatni a microUSB kábelt és a szabványos fülhallgatót, előbbi töltésre és adatátvitelre is szolgál, közöttük pedig egy ledes lámpa kapott helyet.
A kijelző felett mindössze a Nokia felirat és a beszédhangszóró látható, alatta viszont egy csepp- és porálló numerikus billentyűzet tárul elénk, aminek köszönhetően nem feltétlenül kell megijednünk, ha véletlenül vizes kézzel kezdünk SMS-t írni. Középen egy négyirányú vezérlőgomb látható, a felfelé mutató nyíl itt egy kicsit közel került a képernyőt védő üveghez, így nem mindig jó a nyomáspontja, a többi gomb azonban kiválóan teszi a dolgát, egyiknek sincs kattogó hangja. A klaviatúra billentyűinek egy része további funkciókkal bír; a kettőskereszt gomb gépelés közben röviden megnyomva shiftként, hosszan megérintve pedig minden esetben némítóként használható. Hasonló cselekedet után a csillag gombbal a plusz jel előhívása és a lezárás funkció érhető el. Külön öröm, hogy a készülék fizikai hívásfogadó és hívásmegszakító gombokkal is rendelkezik, utóbbit kell hosszan benyomni ahhoz, hogy a masinát ki- vagy bekapcsolhassuk. A kijelző alatt jobb- és baloldalt két funkciógomb figyelhető meg, az egyik a menübe, a másik pedig a kamera alkalmazásba röpít; sajnos egyik sem konfigurálható más programok elindítására.
A műanyag hátlap matt felületű, a baj az, hogy nagyon csúszós, hiába lehet jól marokra fogni a telefont, híváskor néha már fél az ember, hogy kicsúszik a kezéből. Legfelül a 2 megapixeles kamera kapott helyet, középre egy Nokia logót, alulra pedig egy hangszórót álmodtak meg a dizájnerek. Ha a készülék hátsó felét levesszük, akkor kicserélhetjük a BL-4UL-típusú akkumulátort, melyet mindenképp ki kell venni ahhoz, hogy a két normál kialakítású SIM-tartóhoz hozzáférjünk. Ezeket egymás alá helyezték el, ami nehezíti a második kártya kivételét. A microSD kártyahely a készülék jobb oldalán fekszik, a kártyacseréhez a hátlapot el kell távolítani, ami körmöket próbáló feladat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
