Hirdetés

Samsung Galaxy J5 - csók a családnak

Hardver, szoftverezettség

Nem ez az első olyan Samsung, ami a 28 nanométeres csíkszélességű, 64 bites Snapdragon 410 SoC-t használja, ám ettől még nem kell azt hinni, hogy unalmas és a legtöbb feladat ellátására ez ne lenne elég. Az ARMv8 architektúrájú, 1,2 GHz-es, négy Cortex-A53 magot tartalmazó processzornak és az Adreno 306 grafikus gyorsítónak gyerekjáték a HD kijelző meghajtása, az pedig külön jó döntés volt, hogy a gyárban 1,5 GB-nyi rendszermemóriát tettek a telefonba, hiszen ebből a TouchWiz felület is szeret vígan falatozni. Persze sajnos nem csak ebből, hanem a 8 GB-os adattárolóból is jókorát lecsíp a rendszer, nagyjából a fele marad szabadon, ami a microSD bővíthetőség ellenére könnyedén feltölthető alkalmazásokkal, pláne úgy, hogy nincs lehetőség ezeket a kártyára telepíteni. Szerencsére azért van még "B" megoldás, hiszen a Samsung 100 GB ingyen tárhelyet biztosít a OneDrive-hoz, méghozzá két éven át. A rezgőmotor nagyon erős, könnyedén megmozgatja az egész készüléket.

Samsung Galaxy J5
[+]

Teljesítmény-teszt
Benchmark Samsung Galaxy J5 Huawei P8 Lite Alcatel OT Idol 3 (4.7) Sony Z3 Compact
Rendszerchip Snapdragon 410 HiSilicon Kirin 620 Snapdragon 410 Snapdragon 801
AnTuTu Benchmark 5.x 21504 pont 32106 pont 22040 pont 41930 pont
Vellamo Browser 2029 pont 2274 pont 2117 pont 2583 pont
Vellamo Metal 959 pont 1086 pont 882 pont 1545 pont
Geekbench 3 (single) 470 pont 586 pont 479 pont 965 pont
Geekbench 3 (multi) 1432 pont 2556 pont 1422 pont 2717 pont
GFXBench Man. onscreen 3,9 fps nem indult el 3,9 fps 25,5 fps
GFXBench Man. offscreen 1,8 fps nem indult el 1,8 fps 11,9 fps
GFXBench T-Rex onscreen 9,3 fps 16 fps 9,4 fps 40,9 fps
GFXBench T-Rex offscreen 5,2 fps 10 fps 5,3 fps 27,2 fps

Nincs semmi meglepő a táblázatban lévő pontszámokban, a Snapdragon rendszerchip ugyanazt a szintet hozza, mint más hasonló kategóriás telefonoknál, ám az is jól látszik, hogy nem sokkal drágábban már lényegesen fejlettebb belsőt kapunk. A hardver, a szoftver és a kijelző ettől függetlenül kellemes triumvirátust alkot, nem akad meg a rendszer a normál használat során, esetleg akkor bukdácsol egy kicsit, amikor valamit telepítünk a háttérben és közben mondjuk nyitogatjuk az alkalmazásváltót. A programok és a nagyobb dokumentumok gyorsan megnyílnak, és igazából a játékok futtatásával sincs gond, mondjuk nem árt azért némileg visszavenni az igényekből, mert a csúcsproduktumok már megfekszik a telefon gyomrát.

Samsung Galaxy J5 Screenshot Samsung Galaxy J5 Screenshot
[+]

Örömteli dolog, hogy a telefonon az Android 5.1.1 Lollipop operációs rendszer fut, ráadásul az egyik legfrissebb TouchWiz felülettel, amit még a Galaxy S6 bemutatásának idején ismerhettünk meg. A színes ikonok tökéletes összhangban állnak a panellel, lényegében minden ugyanúgy működik, mint más androidos eszközöknél, a főmenüt személyre szabhatjuk alkalmazásfelületekkel, ráadásul különféle témák is elérhetők, amik rendszerszinten rajzolnak újra mindent, így ha valakinek nem tetszik a Samsung megoldása, akkor a mobilt felöltöztetheti zenére kihegyezett, régimódi, vagy mesekarakteres ruhába. A felülről legördülő információs függönyben az értesítések mellett a fényerő csuszkáját és a gyorsbeállítások kapcsolóit találjuk, utóbbiak sorrendje egyénileg adható meg. Az alkalmazásváltóban kártyalapok formájában látjuk a futó programokat, szerencsére van külön gomb arra, hogy az összeset egyszerre bezárjuk. A menüben mappákat lehet létrehozni, az appok ikonjait 5 x 4-es elrendezésben jeleníti meg a telefon, lehet betűrendben is listázni ezeket.

Samsung Galaxy J5 Screenshot Samsung Galaxy J5 Screenshot
[+]

A beállításokban felülre kihelyezhetjük azokat a menüpontokat, amiket a leggyakrabban használunk (WiFi, témák, NFC stb.), itt választhatjuk ki az egyszerű üzemmódot, amit ha aktiválunk, akkor sokkal nagyobb ikonok és kizárólag csak a legfontosabb információk jelennek meg a kijelzőn. A tárcsázóképernyőről prediktíven kereshetünk, a négyjegyekhez név, email, weboldal, cím, jegyzet, kapcsolat, esemény, rezgésminta, üzenet- és csengőhang rendelhető. A gyári billentyűzeten könnyű gépelni, a normál betűket és a számokat azonnal, a speciális karaktereket és szimbólumokat pedig egy gombnyomással elérjük. Az S Tervezőben (naptár) év, hónap, nap, teendők szerinti nézet választható, a bejegyzésekhez időpont, emlékeztető, hely, jegyzet menthető. Az email kliens a POP3, IMAP és Exchange fiókokat kezeli, a szinkronizált emailek időszaka sajnos csak maximum egy hónap lehet, ám legalább be lehet állítani levélszemétszűrőt.

Samsung Galaxy J5 Screenshot Samsung Galaxy J5 Screenshot
[+]

A szoftverkínálatot hiába fogta szűkre a Samsung, néhány extrát azért találunk. Ilyen a koreaiak saját alkalmazásboltja, a Galaxy Apps, valamint az Intelligens kezelő, ahol láthatjuk, hogy a RAM, a tárhely mennyire telített, ha pedig úgy gondoljuk, akkor a program által felkínált felesleges fájloktól is megszabadulhatunk. Mivel a Samsung jó haverságba került a Microsofttal, így néhány applikáció erre a telefonra is felkerült: OneDrive (amihez ugye jár a 100 GB-os ingyen tárhely két évre), a OneNote és a Skype is a repertoár részét képezi. Az előbbieken kívül már csak alapvető dolgokkal találkozunk, ilyen a böngésző, a fényképező, a videolejátszó, a Play Zene, a YouTube, a Térkép, a hangfelvevő, az ébresztőóra, vagy éppen a jegyzetelő.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Samsung Galaxy J7 - arany-os

    A J-család legnagyobb és egyben legerősebb tagja Exynos és Snapdragon chipsettel is forgalomba került, két SIM-et kezel, 13 megapixeles kamerával rendelkezik, és mindemellett egész jó az üzemideje.

  • Lebukott a Samsung Galaxy J3?

    A dél-koreai cégnél egyre több taggal bővítik a J-sorozatot, a hamarosan napvilágot látó J3-ról most a GFXBench adatbázisa árulkodott.

  • Zero néven jön Európába az LG Class

    A dél-koreai vállalat terméke az öreg kontinensre érkezik, ami a fém borítás és a középkategóriás felszereltség mellé kicsit borsos árat kapott.

  • Galaxy blog: A Samsung kínai weboldalán bukkant fel a Galaxy J3

    A vállalat újabb középkategóriás mobillal lepte meg a nagyvilágot, a J-család új tagja négymagos processzort és AMOLED kijelzőt kapott.

Előzmények

Hirdetés