- Motorola Edge 40 - jó bőr
- Samsung Galaxy A72 - kicsit király
- Mobil flották
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Júniusban Magyarországra érkezik a Tecno, a fejlődő piacok egyik kedvenc márkája
- Bemutatta első fejhallgatóját a Sonos
- Yettel topik
- Magisk
- Redmi Buds 5 és Buds 5 Pro - feláron vagy féláron?
- Samsung Galaxy A53 5G - kevesebbet többért
Hirdetés
-
Az Apple szerint ejteni kell az USA trösztellenes perét
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
-
A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
-
Bemutatta első fejhallgatóját a Sonos
ma Ezzel is a prémium szegmensben versenyeznek, 499 eurós áron indít a Sonos Ace.
-
Mobilarena
Honda topik
Új hozzászólás Aktív témák
-
AsakuraDave
őstag
Hali,
Pár évvel ezelőtt kezdtem a jogsit de forgalmin állandóan szivattak, egyszerűen akármit csináltam az úgy nem volt jó az adott vizsga biztosnak ezért elegem lett hagytam a francba majd 2-3 év után újra elszántam magam és idén elkezdtem újra elölről mindent és lassan 2 hete meg is van a jogsim.
Így szeretnék saját autót vásárolni, természetesen csak használt jöhet szóba és jelenleg nagyon szerelmes vagyok a Honda Accord -okba. A kiszemeltem egy 2.0 Accord Sport benzines 2004/06-es 200k km van benne elvileg. Képek alapján nagyon szép állapotban van, persze a rozsdásodást így képekről nem lehet megítélni.
Tudtok tippeket mire figyeljek vagy melyik típust érdemesebb venni?There's only one thing that hurts people more than lies. It's saying out loud the truth and facts.
-
nagyúr
válasz AsakuraDave #69951 üzenetére
Rozsda ajtók alján tetején, sárvédő íveken, Fl-nél gázpedál jeladó, összes 7gennél szervócső repedés, ezen kívül alsó talpas gömbfej kifordul és a keréknek búcsút inthetsz. Motor bulletproof, kivéve 2003-tól 2004 eleje 2.0, itt rendellenes kopás miatt olajfogyasztás lehet, 2005-től már tuti jó a k20a6, FL-től meg a k20z2 problémamentes szintén. K24 is jó, meg a 2.2 dízel is. Összes motornál fontos az időbeni olajcsere 10-15 ezrenként 0w20-as benzinesnél, 0w30 c2-vel dízelben. Dízelre jellemzőbb hogy ha nem kapott jó olajat időben akkor lánc nyúlás, csörgés 4-5-600k javítás. DMF is van benne, az kuplunggal szintén hasonló tétel lehet. Szintén dízelnél Fl elött leömlő repedés még ami jellemző. Tourernél el. csomagtér nyitás problémás tud lenni. Váltók jók, automata is megbízható, ha volt cserélve az olaj (hagyományos kivitel). Hirtelen ennyi jutott eszembe.
-
AsakuraDave
őstag
válasz tboy93 #69953 üzenetére
Csakis benzinest vennék, amit kinéztem az pont 2004/6 -os így gondolom ez még a neccesebb modell Ezeket pl egy megtekintés, teszt vezetés alatt nem is nagyon tudom észre venni hanem elkéne vinni műhelybe?
Lenne 2006 -os egy bő +80k km-rel benne összesen 280k és ez drágább is 1.5 vs 1.9misiThere's only one thing that hurts people more than lies. It's saying out loud the truth and facts.
-
nagyúr
válasz AsakuraDave #69954 üzenetére
Azt hiszem a főtengely kopik el, azt megbontás nélkül nem látod. Egyszerűbb elkerülni azt az évjáratot.
Szerintem 2 alatt teljesen felejtős az accord, egy jó példány manapság inkább 2.5-3M között van belőle. 1 éve még nem így volt, de nagyon felment a jó autók ára.
Én is pofátlanul olcsón adtam el a sajátomat az öcsémnek, le is kell majd dolgozza bébiszitterkedéssel
-
AsakuraDave
őstag
válasz tboy93 #69955 üzenetére
Teljesen laikus vagyok, sose vettem még autót, nem tudom mi szokott lenni a menete de gondolom függ, hogy magánszemély vagy kereskedés árulja. Ha mondjuk magánszemély akkor vele egyéni, hogy pl belemegy-e egy olyanba, hogy a saját költségemen de elvisszük az autót megnézetni? Ha viszek is szerelőt sokat nem ér, mert ehhez kell egy műhely akkor mindenképp.... De én úgy számolok jelenleg, hogy 2M plafon ami mondjuk egy 1.5M autónál azt jelenti, hogy számolok azzal, hogy rá kell költsek majd 300-500k körül pár hónap használat után.
Ha várok év végéig, akkor a 3M is lehet megengedhető de annyit kiadni 15+ éves kocsiért, most komolyan? Oké ezek tényleg minőségi verdák és a motor kivisz a világból annyira jól van megcsinálva csak a többi elem fog az idővel tönkre menni. Mondjuk ez a gömbfej cucc elég brutál, ilyen hibával, hogy lehetnek forgalomba ez iszonyat életveszélyes Amúgy az Fl az a "facelift" lenne? "Alap" modell ennyire alacsonyan van vagy ezt miért szokás kiadni ilyen verziót?
Nah, de mivel úgyis bárki keresheti, láthatja ezeket a hirdetéseket, megosztom miket néztem ki mint laikus(csak benzin és manual):
[2.0 Sport /252350km]
[2.0 Sport /200098km] - ez a kedvenc, ez a szín és belső patika
[2.0 Comfort /246300km]
[ez csak durva, hogy 600k km felett milyen szép állapotú]There's only one thing that hurts people more than lies. It's saying out loud the truth and facts.
-
nagyúr
válasz AsakuraDave #69958 üzenetére
Az also talpas olyan dolog, hogy van annak jele, ha figyelve van es meg van elozve akkor nem lesz ilyen problema. Sokan nem ismerik a futomu felepitest, nem nezetik meg autoszerelovel vagy az autoszerelo nem tudja mit kell nezni es hogyan, aztan egy kis nyoszorgesbol kerek kifordulas lesz. Ez a futomu felepitesebol adodo problema (kettos keresztlengokaros elso felfüggesztés).
FL az facelift, 2006-ban volt.
Felszereltseget tekintve:
comfort: alap / fapad, nincs bor kormany, nincs tempomat, nincs vsa, nincs kodlampa, szovet ulesek
sport: ebben mar volt felbor ules, tempomat, kod feny
type S: "sport" spoilerek korben 2.4 motor
executive: legtöbbször 2.4 motor, elvetve 2.0, tetoablak mindig van benne, meg egy rakat egyeb extra
Legtöbbször a hirdetesek ossze vissza irjak a felszereltséget. Legegyszerűbb ugy eldonteni hogy ha nincs benne tempomat akkor fixen comfort, ha 2.4 korbe typeS optikas akkor typeS, ha van tetoablak akkor executive, a maradek meg a sport verzio.
[ Szerkesztve ]
-
AsakuraDave
őstag
válasz tboy93 #69960 üzenetére
Értem, de ez elég fura nem, hogy pont egy ilyen felepítés, hogy kettős lengőkarú az pont, hogy erősítené és jobb legyen, nem pedig esélyt ad arra, hogy kitörjön a kerék De akkor ez minden kettősre igaz, hogy amelyik kocsinak ilyen a felépítése az ha nincs ellenőrízve így beszakad? *sport, versenyautókba is kettős lengőkarok vannak, nem?
[ Szerkesztve ]
There's only one thing that hurts people more than lies. It's saying out loud the truth and facts.
-
nagyúr
válasz AsakuraDave #69961 üzenetére
Nem igazan azert van hogy erosebb legyen a futomu. Sot, mondhatjuk hogy tobb alaktresz, problemasabb tud lenni, koltsegesebb is javitani. Az elonye az uttartasban jelentkezik, sokkal pontosabb, kozvetlenebb, jobban elnyeli az uthibakat mint mondjuk egy mezei McPherson. Cserebe mint irtam tobb alkatrészbol all es tobb helyet is foglal a felepitesebol adodoan. Mas autoknal is ki tud torni a kerek ha elhasznalodik a gombfej es szarik ra a tulaj, igen.
-
AsakuraDave
őstag
válasz tboy93 #69962 üzenetére
Jah így logikus csak típus hibaként említették és igazából ez a mechnikai adottsága, ez egy Ferrariba is gajra mehet bár abba azért csak speckóbb cucc van meg azt szervizeled hetente :'D
Ajh most elszomorítottál mert nem akarok ganét venni és szeretnék 2M körül kijönni egy gen7-es Accord-dal :/ Ahol lakok áll 3-4 Accord van egy gen8 -as is de a 7-es élesebb segge jobban tetszik, igaz a gen8 műszerfala bikább és azt többet látnám Viszont forgalomba nem látok nagyon Accord-ot itt Budapesten, főleg nem gen7 -eset.[ Szerkesztve ]
There's only one thing that hurts people more than lies. It's saying out loud the truth and facts.
-
Pfiucska
aktív tag
válasz AsakuraDave #69963 üzenetére
Csak jobban oda kell figyelni, van azert jo par Budapesten
Most 7gen accordom van, elotte 7gen sedan(!) civicem volt, na az ritka volt mar onmagaban is, nem meg a feher szinevel. Konkretan 1db ugyanolyan autot lattam eletembeniPhone 11, PS5, 18’ cbr500r, 23’ Octavia 2.0 TDI
-
nagyúr
válasz AsakuraDave #69963 üzenetére
Nem elszomoritani akarlak csak tisztaba hozni a helyzettel, hogy ne ulj fel lehetoleg szoporollerre.
-
zolynet
addikt
válasz AsakuraDave #69961 üzenetére
Azért ez a kitörjön a kerék dolog nem egy nagy szotori, vétel után egyből kicserélteted, 2x25k körül van az anyagár + munkadíj és nem kell emiatt izgulnod jónéhány évig.
15-20+ éves autókról beszélünk, kopó alkatrész ez is.Life is too short to stay stock!
-
csuzda
aktív tag
válasz csuzda #69906 üzenetére
Megrendeltem az akksit, elméletileg holnap hozzák és apa most beleültette a fülembe azt, hogy nem lesz jó amit rendeltem.
Elkezdtem utánanézni pontosan, mert a kézikönyvben nem találtam erre vonatkozó adatot. Ezen a weboldalon megtaláltam. Nekem HONDA CIVIC VIII (8) Hatchback (FN, FK) 2.2 CTDi (FK3) van és erre ír maximum, átlag és minimum méretet.
278 x 175 x 190 mm az átlag méret
260 x 170 x 220 mm a maximum méret
260 x 173 x 222 mm a vásárolt akkumulátor méreteMost láttam, hogy konkrét autótípusra is rá lehet keresni, és úgy nem hozza ki az általam rendelt akkut, csak a 190mm magas akkukat. Ahogy néztem az a 3cm magasság még belefér, de nem "süllyesztett" csatlakozós. Most akkor én ezt megszívtam?
-
csuzda
aktív tag
válasz csuzda #69906 üzenetére
Zsu-ról rendeltem az aksit, tegnap felhívtam őket, azt tanácsolták ne vegyem át és mondták semmi gond nem lesz belőle. Megrendeltem az újat és már ma elméletileg hozza is a posta. Nagy pirospont nekik!
Fűtéssel kapcsolatban ma reggel azt vettem észre, hogy a kocsi normális meleget fújt amikor megérkeztem (15km út). Ezzel párhuzamosan azt is észrevettem, hogy a kijelző normálisan működik. A középkonzol felett található kijelző ami az órát, rádiót és fűtést mutatja hibás szokott lenni. Valamikor jó, valamikor nem... Nem lehet, hogy a kijelző probléma okozza nálam a fűtés problémát?
-
Wa2x_
veterán
Sziasztok!
Van aki váltott 7gen Accordról 3gen CRV-re? Érdekelnénk a tapasztalatok: szervíz igény, fogyasztás, teljesítmény, típushibák témákban. Igazából nőtt a család és kell egy nagyobb autó. 2.0 benzin az Accord is, 2.0 benzint szeretnék a CRV-ből is.
..: Old Honda's never die - they just get faster :..
-
csuzda
aktív tag
válasz csuzda #69974 üzenetére
Update:
Apával nézegettük a kocsit (8. generációs HONDA CIVIC Hatchback 2.2 CTDi FK3). Alapjáraton ment az autó, én ültem a kocsiban miközben maximum-2 ventilátor fokozaton ment a fűtés. Egyszer csak elkezdett nőni a hang és pár másodperc alatt 3-4-5szörösére emelkedett a venti hangja. Nagy, búgó, mély hangja lett, max fokozaton a kaszni is beleremeg. Elindultunk a bárdiba olajért, szűrért, stb, útközben beugrottunk a szerelőhöz akinek pont volt ugyan ilyen kocsija és mondta, hogy ez fűtőmotor csapágy. Elméletileg a teljes műszerfalat le kell bontani hozzá.Bárdiban kértük a szűrőt és stb, miközben a mellettünk álló férfi odaszólt, hogy olajból ilyet, szűrőből olyat vegyünk, mert mondjuk a bizonyos márkájú olajszűrőnél olajnyomás hibát jelez a kocsi. Kiderült, hogy japán autókra specializálódott szerelő. Meghallgatta a kocsit, ő is megerősített minket ebben. Közben mondta, hogy a vízpumpának is nagyon éles, érdekes hangja van, úgyhogy az is csere. Belenéztünk a hűtővízbe és szennyezett volt. Minimum környékén volt a szint. Én 2 hete néztem bele, akkor tiszta volt, világos színű (talán rózsaszín). Fogdosta a csöveket, nem voltak felfújódva, így azt mondta nem jelenthető ki egyértelműen, de lehetséges, hogy hengerfejes...
Vasárnap meg akarjuk tenni az olajcserét. Továbbá 2-3 deci mosó folyadékkal át akarjuk takarítani a hűtővíz rendszert. Mit tudtok ezekre mondani, tanácsolni? Van tapasztalatotok fűtőmotor cserében? Mennyiért vállalnak el egy ilyet?
-
nagyúr
-
Kicsipampam
tag
Tegnap tesztvezettem a legújabb Civicet, 2.0, Cvt, eHv. Ahogy Csoki mondaná: sokkot kaptam. Valami csoda az autó, ahogy megy, fekszi az utat, nem nyöszög, nem zörög. Direkt elmentem rossz útra is vele. Utána autópálya, 150-160, majd egy városi vezetés. Sehol sem spóroltam, 5.9-re jött ki a fogyasztás. Én lehet benevezek egyre. Mosolyogtam végig benne utána meg azon gondolkodtam, hogy nem kellene visszavinni.
-
Qru
MODERÁTOR
válasz Kicsipampam #69979 üzenetére
Mennyi az ara? Es vajon mennyit kell varni ra?
#nincsbennetarcsi
-
Kicsipampam
tag
Nincs készleten, ha ma megrendelném akkor februárban kezemben a kulcs. Németben vagyok, "nálunk" most ez a helyzet. Minden szalonnak van egy darab példánya, nekik van egy kék sport csomagos, az azonnal vihető. 33-35.5-38 ezer Euró-ba kerül, de itt 50% befizetés estén valami 3.4% csak a kamat autóra 5 év futamidőt számolva.
-
Qru
MODERÁTOR
-
Kicsipampam
tag
Az árakhoz én rögtön hozzátettem +4 gyári felnit téligumival. Szerintem ezért az autóért ez jó ár. Már csak a feleségemmel kell egy kis csatát megvívnom, hogy adjuk el az Accord-ot. Nem lenne igaz muszáj, de nekünk 1 autó bőven elegendő, nincs szükségünk 2 autóra.
[ Szerkesztve ]
-
Neoteric
addikt
válasz Kicsipampam #69979 üzenetére
Köszi a beszámolót, én is kacsingatok vele, videók alapjàn megnyerõ. 9gen 1.6d-t váltana.
PSN: ne0teric_sAN
-
membrandj
nagyúr
Sziasztok! Jelenleg egy 2008-as év végi cvt jazz van a családban, de gondolkodunk újabb verzióra váltáson. A CVT váltóról mit lehet tudni a következő 2 szériában? Megbízható? A motorról?
Bármilyen javaslat, ellenjavaslat?
Ahogy nézegettem, a 2012-2014 közöttiek kb 4M körül vannak, a 2016-os újabb szériások viszont már erősen 5,5-6M között.
Köszi!Privát üzenetben nem válaszolok szakmai kérdésekre.
-
Biqci
aktív tag
Nem kell oda olyan autó, a buli a lényeg. Mi is a fiam Proceed-jével járunk, az sem egy versenygép. De legutóbb láttunk 2x éves Swiftet, VW platós Caddyt, az is volt legalább 30 éves.
Vagy ott bérelsz egy kocsit..."For those about to rock" - "azok számára, akik sziklani készülnek" - Google Translate ... Én már nem iszom, lehet alkoholista lettem... Peter Griffin
-
King Charles
tag
Sziasztok,
Tudnatok abban segiten, hogy a 2002-2008 kozott gyartott honda accord okban (tourer) van isofix rogzitesi pont?
Koszi a segitseget
-
nagyúr
-
tboldi
nagyúr
Én az Ypsilonnal mennék szívesen, az sem egy tipikus track tool.
1. Különlegesebb, ritkább → nagyobb esély videóban szerepelni;
2. A Jazz-zel egy örökkévalóság lenne, azért a turbódízel rugalmasabb és élvezetesebb;
3. Kényelmesebb, valahogy oda is kell jutni;
4. Kevesebbet fogyaszt, legalábbis a Nürburgring és Mosonmagyaróvár közötti szakaszon mindenképp.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
A nem szakmai témák megvitatására: Honda OFF topik
- Motorola Edge 40 - jó bőr
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Még több AI-t hozna a Windowsba a Microsoft
- ASRock lapok általában
- Samsung Galaxy A72 - kicsit király
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
- AMD Navi Radeon™ RX 7xxx sorozat
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest