Hirdetés

ASUS Zenfone 5 - harmónia öt inchen

Doboz, külső

A Zenfone 5 doboza nem túl nagy, viszont ránézésre dugig van pakolva, szinte kibuggyannak belőle a tartozékok. Rögtön az elején szögezzük le, hogy kétféle Zenfone 5 létezik, az olcsóbb variáns 1 GB RAM-mal és gyengébb processzorral jön, mi viszont az erősebbik verzióra tettük rá a kezünket. Ha biztosra akarunk menni, akkor a típusszám segít, az A500-as megnevezésű a combosabb, az A501-es a kissé egyszerűbb modell. A mi tesztkütyünk csomagolásában elég furcsa kombinációban ücsörögtek az alkatrészek, headsetet és microUSB kábelt nem kaptunk (pedig a helyük megvan), egy töltőfej, egy átlátszó tok és egy kijelzőt védő fólia viszont akadt. Más források ugyanakkor arról számolnak be, hogy hallójáratos füles és adatkábel is van a csomagban, ez a jelek szerint attól is függ, hogy honnan rendeli az ember a készüléket.

ASUS Zenfone 5 doboza
[+]

Az Zenfone 5 pofás kis jószág, nem mondanám aprónak, de egy kézzel jól megragadható, némi nyújtózkodás árán a kijelző átellenes pontjai is elérhetők, lévén viszonylag vékony a káva. Az előlapot az 5 inches, HD felbontású (720 x 1280 pixel), IPS kijelző uralja, ez kifejezetten jól sikerült, jók a színek, nincs gond a betekintési szögekkel, a fényerő is korrekt. Az egész előlapot Gorilla Glass 3 védi. Felül kamerát, fényérzékelőt és értesítési ledet találunk, alul a szokásos, androidos vezérlőgombok ücsörögnek, de megvilágítást nem kaptak. Alattuk még volt némi hely, ezt az ASUS nagyon finom megmunkálású plasztikkal fedte le, olyan szépen törik rajta meg a fény, mintha egy körkörösen szálcsiszolt alumínium lenne.

Kijelző-teszt
Mérés ASUS Zenfone 5 Motorola Moto G Huawei Ascend G630 Sony Xperia M2
Fehér fényerő 236 nit 420 nit 357 nit 484 nit
Fekete fényerő 0,52 nit 0,58 nit 0,34 nit 0,48 nit
Kontrasztarány 739:1 726:1 1050:1 1009:1
Színhőmérséklet 7392 K 7755 K 7512 K 10490 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

ASUS Zenfone 5 kézben tartva
[+]

Az előlap széle éles, ez markánssá teszi a telefon megjelenését. A kezelőszervek jobb oldara költöztek, itt van a hangerőt szabályozó gombpáros, valamint a kijelzőt életre keltő billentyű is. Fentre jack dugaszt, alulra pedig microUSB csatlakozót szereltek a mérnökök, ez mondjuk pont fejjel lefelé áll ahhoz képest, amit általában megszokhattunk, az előlap felé néz a vastagabb oldala, ami kicsit fura.

ASUS Zenfone 5 hátlap
[+]

Ránézésre a Zenfone 5 egy karcsú jószágnak tűnik, de ez félig-meddig egy ügyes trükk következménye is. Az oldalsó részek élesen fordulnak át a hátsó fertályra, ami azonban finoman domborodik, így lesz végül több mint 10 milliméter vastag a készülék. A burkolat itt is plasztik, felül kamera és villanó, alul hangszóró fedezhető fel, illetve egy elég stabilan felnyálazott Intel matrica is színesíti a képet, ha ez egyáltalán matrica, mert bár kiáll a hátlap síkjából, de nem bírtam körömmel annyira megkapargatni a szélét, hogy elkezdjen lejönni. A hátlap leszedhető, elég kemény meló, az oldalfalakkal együtt jön le, sokat nem fogjuk babrálni, mert csak microSD-t találjuk alatta, illetve kettő darab microSIM-nek akad hely. Az akkumulátorhoz nem férünk hozzá, úgyhogy nem is baj, hogy a borítás ilyen ragaszkodó típus. Ennek megfelelően korrektül össze is van rakva az egész gép, nagyon masszív, stabil, időtálló eszköznek érződik, erre a 145 grammos tömeg is ráerősít.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés